Mezőgazdasági vízgazdálkodás 3. Vízrendezés (Tankönyvkiadó, Budapest, 1967)

Bevezetés. A vízrendezés fejlődése Magyarországon

BEVEZETÉS

A vízrendezés fejlődése Magyarországon (A magyar vízügyi létesítményeit fejlődése)

Hazánkban a vízrendezés első emlékei még a rómaiak idejéből maradtak fenn. A római birodalom határszéli tartományában, a Dunántúlt magábanfoglaló Pannóniában számos római erősség, település volt, amelyeknek megközelítéséhez utakat, lakóik ellátásához pedig termőterületeket kellett biztosítani.

Ennek érdekében kisebb mederszabályozásokat, mocsarak le- csapolását valósították meg. Máig fennmaradt emlék a Kikiri tó kőgátja (Veszprém megye, Várpalotától DNY-ra) az Aquincumba vezető ut mellett. Probus császár a III. században több helyen indított meg lecsapolási munkákat, a IV. században Galerius császár uralkodása alatt ásták meg elsőizben a Sió, a Kis-Rába, a szombathelyi Gyöngyös és a Principális csatorna medrét. A rómaiak által teremtett kultúrát azonban nagyrészt megsemmisítette a népvándorlás vihara, s igy a honfoglalás idején a Kárpát- medencére a kiterjedt erdőségek, hatalmas árterületek és mocsarak voltak jellemzőek.

A pásztorkodással, vadászattal, halászattal foglalkozó nomád nép, a kislétszámú honfoglaló magyarság számára bőven volt olyan terület, amelyet nem kellett a viz ellen védeni. Ennek megfelelően az első vizépitési munkák - régi okiratok szerint - vizhasznositó jellegűek voltak (halastavak, az azokat tápláló csatornák, vízimalmok). A hatalmas mocsarak megszüntetésére annál kevésbé gondoltak, mivel háborúk idején az ingoványokból kiemel-