Mészáros Vince: Széchenyi István és a vízgazdálkodás (VÍZDOK, Budapest, 1974)

A Duna–Tisza-csatorna kérdése

nának, a Tiszának, sőt Magyarország többi hajózható folyójának egy nyugati kontinentális víziúthálózatba való kapcsolásának kérdését, s ebben angol tőkeérde­keltség is kész lett volna részt venni.79 Az al-dunai munkálatok közben ez a kérdés is fog­lalkoztatta. A Dunát a Majnával összekötő ún. „Lajos csatorna” építésének megkezdése csak fokozta érdek­lődését. „Münchenben és Stuttgartban a dunai dolgot, de csak egybekötési tekintetben — testi lelki tehetségem szerint fölelevenítem. Mind a két ország fejedelme, eszközlésem által, részesévé lesz a Gőzhajó-társaság­nak, melly a dunai vállalattal — de csak kereskedési tekintetben — legszorosabb kapcsolatban áll. A régi, már Nagy Károly gondolta terv „Egybekötni a Rajnát a Dunával” új rugósságot nyer azon eset által, hogy a vaskapui szirtek is valahára helyükből mozdulásra, vagy mesterséges kikerülteiésre vannak ítélve. Közel áll a kivitel az óriási gondolathoz! De rop­pant a megkívántató költség; még roppantabb az el­lenkezés; hanem függ és függésében mind nagyobb érettségre virul; és Németország legkisebb városában nagyobb érdeket szül, mint nálunk talán a. legnagyob- ban. Politikai körülmények azonban nem tanácsolják, sőt nem engedik a fenhangú szólást. Mi tehát tanúk nélkül, tán rágalmazók közt, hallgatva dolgozunk Or­sóvá táján; de dolgozunk éjjel nappal. . .”80 Majd: „Van-e még nemzet, melly kocsin jár s annyi időtül fogva mint a Magyar — úgy mondják a mohácsi üt­közethez is — s jobb útra szert eddigelé nem tett vol­na? Ebben nem tudtam magamban valami határo­77

Next

/
Thumbnails
Contents