Mészáros Vince: Széchenyi István és a vízgazdálkodás (VÍZDOK, Budapest, 1974)
Harc a Tisza-szabályozás megkezdéséért
a Pannónia gőzhajón hajózott fel a Tiszán és a Bodrogon. Debrecenben ismét tárgyalt a kiküldöttekkel és érezte a Tisza-völgy népének ragaszkodását, tiszteletét. A politikai helyzet kiéleződésével a kormány egyre nagyobb nehézségeket támasztott az előzőleg kilátásba helyezett összegek folyósításánál. A forradalom kitörése után pedig egészen leállt a munka. Leverése után az önkényuralom intézkedései válságba sodorták a Tisza szabályozásának ügyét. Vásárhelyi terveit és Széchenyi munkaprogramját mellőzték, a Tisza- völgyi Társulat központi szervezetét pedig politikai okokból feloszlatták. Csak az 1879. évi, hatalmas, Szegedet teljesen elpusztító árvíz hozott új fordulatot a munkálatok történetében. A Széchenyi által megkezdett nagy munkát — amely a 19. században Európa legnagyobb vízszabályozó és árvédelmi vállalkozása volt — csak a következő nemzedék fejezte be, de az általa megkezdett úton. Végkifejlésében a lecsapolások és vízszabályozások következtében Magyarország összesen 4,1 millió katasztrális hold ármentesített mezőgazdaságilag hasznos területhez jutott, amelyből 3 millió a Tisza völgyére esett. A Tisza szabályozása két nagy úttörőjének, Széchenyi Istvánnak és Vásárhelyi Pálnak emlékét Ti- szadobon két szerény emlékmű és egy nép hálája őrzi. 75