Mészáros Vince: Széchenyi és a magyar vízügyek (VÍZDOK, Budapest, 1979)

Széchenyi István jelentősége, példája

másokéit azonban régi, de néha mégis feltűnő Döb- rögi szellemben, fitymálva, sőt gyanúsítva.

. . . azt hiszem: Nemzetnek fentartási, kifejtési küzdelme, másban is méltányolja azt, miért maga vív . ..

. . . nincs semmi visszataszítóbb, méltó anthipathiát gerjesztőbb, mint az üres, nyavalyás, bűnös kebelre rámázolt hazafiság . . .

A magyar szó, még nem magyar érzés, az ember mert magyar még nem erényes ember, és a hazafiság köntösében járó még korántsem hazafi . ..

.. . habár nem is szüli a szó a gondolatot, hanem a mély gondolatokbul fejlik az alkalmas szó: mégis kimondhatatlan varázzsal jár a rövidebb, szabatos, gazdag nyelv, s ha mint nyelv közvetlen nem is bír nagy terjesztési hatással, mégis kimondhatatlanul drága kincs, mert magában rejti a nemzet fennmaradásának zálogát”.

A melldöngetéssel, az erőszakos álhazafisággal szemben ezt tanítja a magyar nyelvhasználat terjesztése ügyében mondott híres akadémiai beszédében154

„nemzeti terebélyesedésünknek az emberiségre nézve okvetlen nyereségnek, ’s általános létünknek a’ nagy egyetem’ feldicsöítésére biztos lépcsőnek is kell okvetlen lenni.”1'1-'

Az ő feladata pedig:

„Az emberiségnek egy nemzetet megtartani, sajátságait mint ereklyét megőrizni ’s szeplőtlen minémű- ségben kifejteni, nemesíteni erőit, erényeit, ’s így egészen új, eddig nem ismert alakokban kiképezve végczéljához, az emberiség’ feldicsőítéséhez vezetni, kérdem, lehet-e ennél minden kesertül tisztább érzés; ’s ha csak mint hangya illy megdicsőítéshez egy pa117