Mészáros Vince: Széchenyi és a magyar vízügyek (VÍZDOK, Budapest, 1979)

Széchenyi fellépése

Ezzel a gesztussal az addig alig ismert huszárkapitány, egyik napról a másikra közismert, példamutató hazafi, számottevő közéleti tényező lett. A reformok szükségességét érző fiatalabb és áldozni kész mágnások, követek köré csoportosultak, követték példáját, akadozó nyelvvel bár, de egyre többen szólaltak fel magyarul a gyűléseken, s az akadémiára egymást érték az újabb megajánlások.

Széchenyi pedig Wesselényi Miklós, Eszterházy Mihály, Károlyi György barátaival szoros szövetségben, társas életre alkalmas helyiséget bérelt, fiatalok számára „club”-ot szervezett, melynek keretében megvitatták politikai eszméiket, s keresték a követendő utat.

Néhány hét múlva, december 8-án kihallgatáson volt Metternich államkancellárnál, akinek kérdéseire előadta az ország kormányzására, a szükséges reformokra vonatkozó eszméit, majd írásban is — memorandum formájában — előterjesztette azokat.

Metterinich .,atyailag” figyelmeztette:

„Az Ön álláspontja téves..,,Szomorú vége lesz Önnek .. „Vonuljon Ön vissza!” „Számíthat rám” . . . „ön minden lehet!” . . . „ön elrontja az ifjakat. Túl messzire megy. Meg fogja bánni.”

Széchenyi válasza:

„Én a jót, a becsületeset akarom, a végemmel nem gondolok. Ha azonban használni akarok, akkor semmi sem szabad lennem!”17

Rövidesen újabb memorandumot nyújtott be, amelyben kifejtette a legfontosabb reformeszméket.

Metternich gyanakvással olvasta sorait. Ekkor már közel másfél évtizede figyeltette a katonához nem illő tárgyak iránt érdeklődő, társadalmi eszméket, rendszereket feszegető élénk szellemű fiatalembert. Az első rendőri jelentést 1813 őszén kapta róla, amikor a drezdai csata után egy prágai katonakórházba kerülve többségükben porosz katonatisztekből álló társasága előtt úgy nyilatkozott, hogy

13