Mészáros Vince: Gróf Széchenyi István al-dunai diplomáciai kapcsolatai (Források a vízügy múltjából 8. Budapest, 1991)

Bevezetés

felett teljes volt. Támogatni törekedett őket gazdasági, politikai, kulturális érdekeikben, s a románság érezve ezt, mély rokonszenvvel viseltetett iránta. A hagyomány szerint Turnu Severin és Bukarest díszpolgárává is választotta. A Magyar Vízügyi Múzeum Széchenyi gyűjteményében őrzött iratok ezt a rokonszenvező kapcsolatot tükrözik. Kötetünkben bemutatjuk Alexandru Ghika Széchenyivel folytatott levelezésének néhány eddig ismeretlen, nem publikált darabját, a molvai fejedelem jogtanácsosának Széchenyit dicsőítő ódáját (hasonmása és magyar fordítása megjelent 1991 -ben), a Széchenyi támogatta első román irodalmi folyóirat néki ajánlott címoldalát és még több, a román kapcsolatokra utaló levelet, ill. jelentést. A másik déli, Duna menti szomszédunk, Szerbia sorsa nem kevésbé viszontagságos, mint a románoké. Szerbia a Duna jobb partján terül el, nyugatról Bosznia és Horvátország, keletről Havasalföld és Bulgária, délről Görögország és Macedónia között. Fővárosa Belgrád, magyarul Nándorfehérvár. A népvándorlás avar hulláma elől a Balkán-félszigetre húzódó szláv törzsek, keveredve az ott őshonos trák és illír lakosság maradékaival képezték a magját a középkor folyamán kialakult délszláv népcsoportoknak, melyek a Bolgár birodalom bukása után éppen úgy bizánci érdekkörbe kerültek, mint a románság. A Balkánra előnyomuló török hatalom először ezeket a népeket, közöttük a szerbeket gyűrte maga alá, s csak később, a 15. század folyamán törte meg végleg Bizáncot ós foglalta el Konstantinápolyt. A vallásában ortodox, műveltségében bizánci elemekkel átjárt szerb nép folytatta a legkiválóbb és legvéresebb küzdelmet szabadságáért, a török uralom alól való felszabadulásáért. Nemzedékről nemzedékre ismétlődő sorozatos felkelései csak a 19. század első negyedében vezettek részleges sikerre, mikor az 1815. évi felkelésnek Milos Obrenovich állt az élére. A hanyatló török hatalommal szemben neki sikerült elérnie Szerbia korlátozott önkormányzatát. A városokban és a várakban azonban továbbra is török helyőrség maradt és ellenőrizte a szerbek tevékenységét. Milost 1817-ben a szerbek nagykenézzé, azaz fejedelemmé választották. Ügyes taktikája eredményeképpen 1820-ban a szultán Szerbiát autonóm fejedelemségnek, őt pedig örökjogú fejedelemnek ismerte el. Milos hosszabb-rövidebb megszakításokkal 1860-ig állott a szerb nép élén. Mindvégig törökellenes politikát folytatott, és a törököknek a Balkánról történő kiűzéséért küzdött. Bár a drinápolyi béke - mely megszilárdította Szerbia függetlenségét -, az orosz befolyásnak nyitott utat, Milos szívesebben vett volna egy osztrák protektorátust, s ezt Széchenyi útján is felajánlotta. Bécs azonban nem akarván ujjat húzni a cárral, nem reagált a felkínálkozásra, passzív maradt. Széchenyi 1830-ban járt először Szerbiában, első dunai útjáról, Konstantinápolyból hazatérőben. A szerb népről és fejedelméről igen jó benyomásai maradtak. Milos fejedelemmel Pozsarevácon ismerkedett meg, ahol vendége volt, s közöttük igen szívélyes kapcsolat alakult ki. Széchenyi felajánlotta szolgálatait Milosnak Pesten és Bécsben, aki élt is vele. Nem tudván írni-olvasni, titkára és rokona, Popovics Lázár gazdag zimonyi kereskedő közreműködésével ápolta ezt a kapcsolatot, és az al-dunai munkálatokhoz minden tőle telhető támogatást megadott. Széchenyi István személye és munkássága a szerb nép körében általános rokonszenvet, tiszteletet váltott ki. Jovan Jovanovics szerb költő a „Zmaj" c. szerb folyóiratban így méltatta: „Ünneplünk az ünneplőkkel, hisz elsőnek törekedtél, - Ne legyen itt más csak testvéri" A Magyar Vízügyi Múzeum Széchenyi-gyűjteményében őrzött szerb vonatkozású dokumentumok a baráti érzés tanúságai. A Milos fejedelemmel és környezetével folytatott