Markó Iván (szerk.): Vízépítő művezetők zsebkönyve (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1989)
X. Dr. Szabó Iván: Korrózióvédelem - A) Acélszerkezetek korrózióvédelme
438 Korrózióvédelem 2. Passzív védelem A passzív védelmi módszerek védőbevonatok alkalmazásával szigetelik el a fémet a korrozív közegtől. Az alkalmazott bevonatok lehetnek: — festékbevonatok, — fémbevonatok és — kombinált (fém + festék-) bevonatrendszerek. a) Festékbevonatok Az acélszerkezetek védelmére leggyakrabban festékbevonatokat alkalmaznak, amelyek a korrózióvédelem mellett dekorációs célokat is szolgálnak. A festékbevonatok megfelelően előkészített felületre felhordott 1 vagy 2 réteg alapozóból, közbenső átvonóréteg(ek)ből és fedő festékrétegekből állnak. A kiválasztott festékbevonat-rendszer élettartamát elsősorban a felület-előkészítés minősége és a rétegvastagság határozza meg. A felületelőkészítés két műveletből, az oxidmentesítésből és a zsírtalanításból áll. Az oxidmentesítés célja a felületen levő rozsda és reve eltávolítása. Az oxidmentesítő eljárásokat a X-l. táblázat ismerteti. A tisztított acélfelületek minőségi fokozatait szabvány foglalja össze. Az acélfelület érdessége az alkalmazott oxidmentesítő eljárás szerint változó. Általános elv, hogy az alapozófesték rétegvastagsága az érdességnek kb. háromszorosa legyen. A zsírtalanítás a felület-előkészítés befejező fázisa. A zsírtalanító eljárások a következők: — oldószeres, — lúgos, — eműlziós, — égetéses. A festékanyagok kötőanyagból, pigmentből, oldószerből, ill. hígítószerből és adalékokból állnak. A festékek a filmképzés módja alapján osztályozhatók. Lehetnek levegőn száradó és ún. beégetőfestékek. A vízgazdálkodási acélszerkezetek bevonására bevált legfontosabb festékfajták, kötőanyag szerint csoportosítva, a következők:
