Marczell Ferenc (szerk.): Az Országos Vízügyi Levéltár (Források a vízügy múltjából 1. Budapest, 1978)

vazott jelentős összeget szinte kizáróla

g vasutépitésekre használták fel. A vízszabályozási társulatokat a törvényhozás hosszú időn keresztül csupán jogi intézkedésekkel támogatta; igy született meg a társulatokról szóló 1871 ;XXXIX.

tc.,a gátőrségről szóló, ugyanezen évi XL. tc., valamint a belvizek levezetésével kapcsolatos eljárásokat szabályozó 1874;XI. tc. A viziutak fejlesztésének elhanyagolása, a társulatok érdekeinek figyelmen kivül hagyása, de mindenekelőtt a szabályozás meghiúsulása vezetett végül a tragikus kimenetelű szegedi árvízkatasztrófához (l879). Ennek hatására került sor a minisztérium, ezen belül a vizügyi igazgatás teljes átszervezésére . Több éves küzdelembe került, mig az 1878-ban újjászervezett Tiszavölgyi Társulatnak sikerült elérnie a kormány pénzügyi politikájának teljes felülvizsgálatát. A megváltozott szemlélet hatása nagyrészt Baross Gábor miniszterségének idejére esett, aki maradandó érdemeket szerzett hazai vizügyeink alakításában. Ő szervezte 1886-ban a Vizrajzi Osztályt, majd később - már mint ipar- és kereskedelemügyi miniszter - megvalósította a Vaskapu szabályozását és megépítette a fiumei tengeri kikötőt. Hazai vizügyi szolgálatunk fejlődése szempontjából rendkívüli jelentőségű volt, hogy Kvassay 3enő kezdeményezésére 1881-ben a Földmivelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztériumban megkezdte működését a kultúrmérnöki intézmény,a melyet a mezőgazdasági vízgazdálkodás feladatainak ellátására szerveztek. Az intézmény működési körét a halászati ügyek, majd 1890-ben a közegészségügyi műszaki szolgálat ellátására is kiterjesztették. A kultúrmérnöki szolgálat igénybevétele ingyenes volt.