Marczell Ferenc (szerk.): A Magyar Hidrológiai Társaság kitüntetettjei 1917–2000 (MHT, Budapest, 2000)
Lexikon
oki. szakpedagógus (1988), oki. közoktatási vezető (1999). Szakmai munkásságát a Kelet-magyarországi Vízügyi Építő Vállalatnál kezdi 1971-ben. Elsősorban víztornyok ill. vízi közművek kivitelezési munkáiban vesz részt. 1975-től a szolnoki Vízügyi Szakközépiskola műszaki tanára, 1980-tól szakképzési igazgatóhelyettes. Oktatói tevékenysége a vízépítés, víz- és szennyvíztechnológia és a környezetvédelem témaköreihez kapcsolódik. Szakképzési szakértőként részese több nagyobb szakképzési ill. közoktatási program fejlesztésének. Tankönyv, tantervek, vizsgakövetelmények, oktatási segédanyagok szerzője. Az MHT Szolnoki Területi Szervezetének vezetőségében az MHT Ifjúsági Tanácsában közel tíz évig tevékenykedett. (Pro A. 1996) VAJK ÖDÖN (Budapest, 1944. IV. 2.) oki. mérnök, oki. alkalmazott matematikus (1977). 1967-től folyamatosan a szolnoki VÍZIG munkatársa, ahol különböző beosztásokban (tervező, csoportvezető, osztály- vezető, szaktanácsadó) dolgozott. Szakcikkei a hidrológia és az előrejelzések témaköréből kerültek ki, munkásságából kiemelkedő a VÍZIG számítástechnikai szervezésének kialakítása, valamint szakmai nagyrendezvények megszervezése, irányítása. A Szolnoki Területi Szervezet titkára 1971-85 között. A Vízgazdálkodási Szakosztály vezetőségnek tagja több cikluson keresztül. (Pro A. 1985) VALLÓ SÁNDOR (Debrecen, 1924. III. 7.-Budapest, 1985. II. 15.) oki. mérnök, Állami Díjas (1978). 1950—57-ig a Honvédelmi Minisztérium és a Csatorna- és Vízvezeték-építő Vállalat mérnöke, műszaki osztályvezetője. 1957-től haláláig a VIZ1TERV munkatársa, mint irányító tervező, osztályvezető, irodavezető majd közműfőmémök. Fő munkaterülete: a közműves vízellátás, csatornázás és szennyvíz- tisztítás. Több exporttervezés irányítója. Közel 20 országban képviselte a VIZITERV-et és a Magyar Kereskedelmi Kamarát. Szakirodalmi munkáját négy szakkönyv és számos cikk jelzi. A VIZITERV „Tájékoztatójának és több kiadványnak szerkesztője, szerzője. A Műegyetem szakmérnök-képzésének és mérnök- továbbképző kurzusának előadója. Több szakmai nemzetközi egyesület magyar nemzeti bizottságának tagja. A Társaság nagyrendezvényei aktív résztvevője. (WJ.e. 1971) VARGA ISTVÁN (Budapest, 1945. VI. 22.) oki. mérnök, oki. szakmérnök (1975), egyetemi doktor (1976), a műszaki tud. kandidátusa. 1969-től a VIZITERV tervezője, irányító tervezője. 1979-től a Műegyetem oktatója, 1988-tól docens. Tervezési tevékenysége során részt vett a kiskörei vízlépcső- és öntözőrendszereinek, valamint a drávai vízlépcsőrendszer tervezésében, utóbbinak főtervezőjeként. Tudományos munkái részben a környezeti áramlástan területére, a felszíni vízmozgások és transzportfolyamatok szimulációjára, részben pedig a vízépítési tevékenység gazdasági megalapozására irányulnak. Eddig mintegy 15 publikációja jelent meg. A MHT Hidraulikai és Műszaki Hidrológiai Szakosztály titkára 1971-74 között. (VP.e. 1974.) VARGA LAJOS (Désakna, 1890. I. 26.- Sopron, 1963. V. 10.) oki. középiskolai tanár, egyetemi doktor (1914). 1918-tól 1945-ig a Sopron Honvéd Főreáliskola 168