Marczell Ferenc (szerk.): A Magyar Hidrológiai Társaság kitüntetettjei 1917–2000 (MHT, Budapest, 2000)

Lexikon

mogy megyei Területi szervezet elnöke. (Pro A. 1996) KLOPP GÁBORNÉ (sz. Szarka Ágnes) (Halimba, 1938. XII. 14.) oki. gyógysze­rész (1962), egyetemi doktor (1973), szak­gyógyszerész (1973). Az OKI Vízhigiéniás osztályára 1985-ben került, ahol fő feladata az ásvány-gyógyvíz minősítés volt. Nevé­hez főződik az OKI-ban a vízvizsgáló labo­ratóriumok körvizsgálatának továbbfej­lesztése, szervezése. 1994-ben OMFB pályázatot nyert a körvizsgálatokhoz szük­séges számítógépes háttár megteremté­séhez. Vizsgálatainak és kutatásainak ered­ményét szakosztályi előadóüléseken és a Társaság nagy rendezvényein (vándor- gyűlésen, nemzetközi rendezvényen) ill. egyéb fórumokon adta elő. Önálló előadása ill. társszerzőkkel együtt a szakterületével kapcsolatos témákban kb. 60 volt, mintegy 20 közleménye jelent meg hazai és nemzet­közi folyóiratokban ill. kongresszusi kiad­ványokban. 1993 óta a Balneotechnikai Szakosztály vezetőségi tagja. (Pro A. 1996) KOCH GYÖRGY (Bozota, 1949. XI. 25.) oki. hidrológus (1973). Az egyetem befe­jezése után a bajai VÍZIG munkatársa, hidrológus mérnöke, csoport-, osztályveze­tője. Működésének fő területe a hidrológia, vízkészletgazdálkodás és környezetvé­delem. Mongóliában több éven keresztül vezeti a VGI munkacsoportját. A vízügy átszervezése után a bajai Környezetvédel­mi Felügyelőség meghatározó személyi­sége. A Bács-Kiskun megyei Területi Szervezet munkájának aktív résztvevője, támogatója. (Pro A. 1993) KOCH LÁSZLÓ (Budafok, 1934. II. 6.-Pécs, 1999. III. 17.) oki. középiskolai tanár. 1956-61: a pécsi Bányaipari Tech­nikus tanára. 1961-től a Mecseki Érc­bányászati Vállalat kőzetgeológusa, 1967- től ugyanazon vállalat Kutató Mélyfúró üzemének hidrológusa. 1980-tól nyugdíjba meneteléig a hidrológiai szolgálat vezetője volt. Fő munkaterületei: kútfúrás, aknamé­lyítés, bányavíz, karsztvíz-, környezet- védelem. Szakirodalmi munkássága kere­tében 10-nél több publikációja jelent meg. Mind a Magyarhoni Földtani társulatnak, mind az MHT-nak rendezvényein több mint 20 előadást tartott. Több akadémiai bizottságban aktívan működött. (Pro A. 1981, Tt. 1995) KOL ERZSÉBET (Kolozsvár, 1897. VII. 8.-Budapest, 1980. XI. 15.) oki. közép­iskolai tanár, egyetemi doktor (1925), címzetes egyetemi tanár (1937), a biológiai tud. kandidátusa (1956). 1921-ben a szege­di egyetemen az Általános Botanikai Intézet munkatársa. Több külföldi egyete­men folytat kutatásokat, 1940-48 között Szegeden és Kolozsvárott egyetemi tanár. 1948-tól 1969-ig, nyugdíjba meneteléig a Magyar Természettudományi Múzeum Növénytárának tudományos munkatársa. Több magyar és külföldi szakmai egyesület tagja, kitüntetettje. Több mint 100 publiká­ciója (nagyrészük idegen nyelven) zömé­ben a mikrobiológia (hidrobiológia, algoló- gia) szakterületére terjedtek ki. A Társaság Limnológiai Szakosztály vezetésének aktív része volt. (EG.e. 1961) KOLIN LÁSZLÓ (Szeged, 1928. IV. 21.) oki. mérnök, oki. szakmérnök (1965), egyetemi doktor (1971). 1949-58 között a BME-en külső tanársegédként matematikát oktat. 1950-től 1994-ig a MÉLYÉPTERV munkatársa, tervező, szakosztályvezető, 108

Next

/
Thumbnails
Contents