Magyarország vízvidékeinek hidrológiai viszonyai (VITUKI, Budapest, 1965)
III. A Dunántúl vízrajza - A) A Balaton és a Sió vízvidéke
III. Dunántúl vízrajza1 A) A BALATON ÉS A SlO VlZ VIDÉKE1 A tájegység leglényegesebb hidrológiai eleme az 596 km2 vízfelületű Balaton, amely 5270 km2-nyi terület lefolyó vizeinek befogadója. A tájegység további területeinek vizeit — a Balaton 12 m3/s-nyi átlagos vízfeleslegével együtt — a Sió vezeti a Dunába. Rövid áttekintésünkben a vízfolyások, az állóvizek és a felszín alatti vizek természeti adottságait vesszük számba, majd megemlékezünk vízviszonyokat befolyásoló emberi beavatkozásokról. Az éghajlati, morfológiai és növényzeti viszonyok tekintetében csak néhány, a vízviszonyokat legközelebbről érintő utalásra szorítkozunk, mert ezekről a monográfia más fejezetei tájékoztatnak. a) A felszíni vizek 1. Vízfolyások A terület fölös vizeit lecsapoló vízfolyások természeti adottságainak jellemzését a vízhálózat leírásával kezdjük, amihez a közelmúltban készült országos számbavétel adatai szolgálnak kiindulásul. A hidrometeoro- lógiai észlelőhálózat szolgáltatta adatanyagot tekintve ez idő szerint csak a vízjárási viszonyokról lehet többé-kevésbé kielégítőnek mondható jellemzést adni. A hordalékviszonyokról és a folyók vizében oldott anyagokról — rendszeres és folyamatos mérések hiányában — közelítő jellegű, általános tájékoztatásra kell szorítkoznunk. IIa. A vízhálózat A Sióba, illetve a Balatonba 3 nagyobb vízfolyás (a Sárvíz, a Kapos és a Zala) és mintegy 30 kisebb patak ömlik (30. ábra). A vízhálózat rendszere és sűrűsége legfőképpen a domborzat és bizonyos mértékig a talajviszonyok szerint alakul. A domborzati adottságok szembetűnő hatása, hogy a Sió és a Duna közötti síkságon sokkalta 1 összeállította: dr. Szesztay Károly, tud. oszt. vezető. A Velencei tó c. rész szerzője Szabó Sándor, tud. munkatárs, A Dunántúli középhegység és a Dunazug vízfolyásainak leírását Kárpátiné R. Denise állította össze. 79
