Magyarország vízvidékeinek hidrológiai viszonyai (VITUKI, Budapest, 1965)

I. Az Alföld vízrajza - b) A felszín alatti vizek - c) A vízviszonyokat befolyásoló emberi beavatkozások

1948-ban történt üzembehelyezése ma már érezhetően befolyásolja a vízviszonyokat. A Tisza legkisebb vízhozama (Tokajnál 52,8 m3/s) nem változik ugyan meg, mert ha a természetes vízhozam 100 m3/s alá száll, a vízkivételt a folyó élővilágának védelme érdekében, és közegészségügyi okokból is, megszüntetik. De a Keleti főcsatorna táplálására igénybe vett 45 m3/s és az állandó, ill. ideiglenes (úszó) szivattyútelepekkel kiemelt, kb. kétekkora vízmennyiség a folyó kisvizeinek tartamát lényegesen megnöveli.

Az öntözések kiterjedése a Tisza és mellékfolyói völgyében 1960-ban 140 000 kataszteri hold (8000 km2) volt, a tervek szerint 1965-ig ennek háromszorosára növekszik. Az öntözések vízigénye aszályos években már ma sem fedezhető teljes mértékben, a fejlődés tehát egy második vízlépcső építését teszi szükségessé Kiskörénél, amelyet majd továbbiak is követnek. Így a folyó lassanként magasra duzzasztott vizű csatornává alakul át, amelyben öntözési idényben csak az ún. minimális élővízmeny- nyiség folyik. Még nagyobb lesz a változás, ha a vízszükséglet fedezése céljából a Tisza forrásvidékén víztározók épülnek, vagy éppenséggel a Dunából átvezetett vízzel fedezik a hiányt.

A vizek minősége is megérzi, hogy a folyóink „kultúrfolyóvá” alakulnak át. Az ármentesítéssel megcsappant a halak ívóhelyeinek száma, amit nagyon megsínylett a halállomány, legújabban pedig az ország rohamos iparosodása folytán úgy megszaporodtak a szennyező források, hogy a folyó vize már csak Tiszabercelen (575 fkm) felül, továbbá a Hejőtorok és Tiszacsege (481—457 fkm), Tiszabő és Szolnok (369—335 fkm), valamint Tiszakécske és Szeged (288—172 fkm) közt tekinthető tisztának. Egyebütt közepes minőségű, sőt a Saj ótorok és Polgár között (497—486 fkm) határozottan szennyezett.

A vízimunkálatokkal kapcsolatban gyakran elhangzott vád, hogy szárazzá tették az Alföld klímáját, és elszikesítették a talajt. Mivel a csapadékképződésben a helyi párolgásnak meglehetősen alárendelt a szerepe, a pangó vizek gyorsabb levezetésének éghajlati hatása vajmi csekély lehet. A múlt század derekáig visszanyúló csapadékmérések adataiban nem lehet egyirányú változást kimutatni. (A legfőbb érvként felhozott, mikroklimatikus változásokra vonatkozó megállapítások természetesen nem általánosíthatók.)

A lecsapolt területeken a párolgás során valóban elég jelentékeny sómennyiség halmozódik fel a feltalajban. Nem szabad azonban feledni, hogy olyan területekről van szó, amelyek egyébként nem lettek volna hozzáférhetők a kultúra számára, és a legtöbb esetben a talaj rendszeres művelése a talajjavítás leghatékonyabb eszköze. A szik-kérdés kapcsán rá kell azonban mutatni arra a veszedelemre, amelyet a nem megfelelő minőségű vízzel való öntözés jelent. A talajnak öntözéssel való tönkretétele, az ún. másodlagos szikesedés ellen — amire számos szomorú példát találunk külföldön — az öntözővizek minőségének folyamatos ellenőrzése, ill. szükség szerinti javítása a legbiztosabb védelem. A vízügyi igazgatóságok vízminőségi laboratóriumai 1958 óta évente több ezer elemzéssel szolgálják ezt a célt.

54