Magyarország vízvidékeinek hidrológiai viszonyai (VITUKI, Budapest, 1965)

I. Az Alföld vízrajza - a) A felszíni vizek

A számok jól érzékeltetik a vízgyűjtőterület növekedésének a vízjárást kiegyenlítő hatását.

Az árvízi hozamok vonalát tekintve — összehasonlíthatóság kedvéért az 1%-os gyakorisággal, vagyis átlag 100 évenként előforduló hozamokat raktuk fel, — feltűnik, hogy Vásárosnaménynál, a Szamos be- ömlése alatt, gyakorlatilag ugyanakkora az árvíz, mint a Bodrog, a Hármas-Körös vagy a Maros torkolati szelvényében, és a mellékfolyók torkolata alatt rohamosan csökken. A jelenséget a tározódás magyarázza meg. Az előrehaladó árhullámok útjában meg kell töltenie a hullámteret, tetőző hozama ezért mind kisebb lesz, alakja ellapul, és a következő bővizű mellékfolyó csak a bekövetkezett csökkenést ellensúlyozza.

Az egyes árvizek természetesen nem a hidrológiai hossz-szelvény szerint alakulnak, hiszen a mellékfolyók árhulláma esetenként különbözőképpen találkozik össze a fő folyón érkező árhullámmal, és a két csúcs leérkezésének néhány órányi eltolódása is elegendő ahhoz, hogy az összefolyásnál súlyosabb vagy kedvezőbb helyzet álljon elő.

A délnyugatról felvonuló esőfrontok pl. korábban érik a Körösök forrásvidékét, mint a Felső-Tiszáét és a Bodrogét. Ezen felül nagy súly- lyal esik latba, hogy a Tisza eredetétől a Körös-torokig terjedő távolság 720 km, míg a Körösön csak 360 km-t kell megtennie a víznek, amíg a forrástól az egyesülésig leérkezik. Nyilvánvaló tehát, hogy Csongrádnál a Körösök árhulláma általában napokkal megelőzi a Tiszáét. Egészen más azonban a helyzet, ha a vízgyűjtőn tartós az esőzés. Ilyenkor a hegyek21

9. ábra. A Tisza hossz-szelvénye és jellemző vízhozamai