Magyarország vízvidékeinek hidrológiai viszonyai (VITUKI, Budapest, 1965)
IV. Észak-Magyarország vízrajza - A) A Sajó vízrendszere
A hegyvidékek lábánál lerakodott törmelékkúpok — rendszerint váltakozva települő homokos, kavicsos és agyagos rétegsorokkal — jellegzetes geomorfológiai formákat építettek fel, amelyben talajvizet tartalmazó vízzáró rétegek is előfordulnak. A hegységek lábánál elhelyezkedő üledékek korántsem képviselnek olyan összefüggő, víztermelés szempontjából egységesen kezelhető rétegeket, mint a folyómedrek kavicsteraszai. A lejtőtörmelék sok esetben hatalmas nagyságú görgetegből áll; a görgetegek között iszap és agyagszemcsékkel szennyezett homok helyezkedik el, amely erősen csökkenti a hézagtérfogatot. A Sajó vízgyűjtőjében, illetve a csatlakozó területeken a Bükk peremén és a Bükk párkánysíkjában vannak nagyobb talajvíztartó rétegek. A talajvíz szempontjából lényeges tájegységeket az 53. ábrán tüntettük fel és megadtuk — a VITUKI számítása szerint — az évi talajvízforgalmukat is. 2. Karsztvizek A Sajó és az Eger patak vízgyűjtőterületén két nagyobb karsztvidék van: a bükki körzet és az északi (Aggtelek környéki) körzet. A Bükk hegységben és az É-ról csatlakozó Upponyi szigethegységnek forrástani szempontból a legjelentősebb kőzete a triászkori mészkő és dolomit. A karsztosodásra hajlamos mészkő kevésbé vízáteresztő palákkal váltakozik, ezért itt nem alakulhatott ki más karsztvidékekhez hasonló, összefüggő nagy karsztvízrendszer. Több kisebb, többé-kevésbé független karsztvízrendszer szolgáltatja a különböző magasságokban fakadó, erősen ingadozó hozamú karsztforrások vizét. A források fakadási magassága szorosan összefügg a vízhozam ingadozással, aminek tanulságos példája a 690 m A. f. szinten fakadó Garadna-forrás 180-szoros vízhozam-ingadozása, és a 120 m A. f. szinten fakadó tapolcai vízmű forrása, amelynek ingadozása — a legnagyobb és legkisebb vízhozam aránya —* alig négyszeres. A források ingadozását a nagyobb karsztjára- tok nélküli dolomit is mérsékeli. A Bükk déli peremén fakadó, többnyire langyos források vizét a hegység karsztos felszínén beszivárgott és a törésvonalak után nagyobb mélységből a felszínre emelkedő csapadékvizek szolgáltatják. A források vízhozama a tavaszi hóolvadásos és esőzéses időjárás következtében április—májusban a legnagyobb. A júniusi csapadék hatása a párolgás és a növényzet vízfogyasztása miatt már alig érvényesül, viszont az őszi csapadék újra növeli vízhozamukat. A területen kb. 60 jelentősebb és 120 kisebb forrás fakad. A legnevezetesebbek a bélapátfalvi Háromkút és Mária forrás, az egri melegforrások, a felsőtárkányi Szikla forrás, a Szinva és a Garadna forrásai, a kácsi és a sályi (latorúti) források, a mályinkai Tóforrás és a Szalajka völgy forrásai. A területen mesterséges víznyerésre csak az Eger melleti Felnémet községnél a Berva patak völgyében létesítettek karsztaknát, amely az elapadt Természetbarát forrás vizét hasznosítja. 124
