Magyarország vízvidékeinek hidrológiai viszonyai (VITUKI, Budapest, 1965)

I. Az Alföld vízrajza - a) A felszíni vizek

A folyam vízszállításának jellemzésére egyetlen szelvény adatai is elegendőek, hiszen a tárgyalt szakaszon nincs számottevő hozzá- vagy elfolyás. A nagymarosi szelvényre vonatkozó 3. ábráról leolvashatók az egyes hónapokban különböző gyakorisággal meghaladott vízhozamok. A 100%, ill. 0% gyakorisággal meghaladott értékek a vizsgált időszak havi legkisebb, ill. legnagyobb hozamainak felelnek meg, míg 50%-kal jelölt vonal azokat a vízhozamokat szabja meg, amelyeknél egyenlő számban fordulnak elő nagyobb és kisebb értékek. A 25%-os és 75%-os vonal közé jut az esetek fele, ez a sáv tehát a „szokásos” vízhozamokat jelöli ki.

3. ábra. A Duna nagymarosi szelvényében 1901—60 közt különböző gyakorisággal

meghaladott vízhozamok

Az I. táblázat kapcsán már láttuk, hogy a Közép-Duna magyar- országi szakaszán a jéglevonulással kapcsolatos árvizek a legveszedelmesebbek. Itt, a Dráva torok feletti folyamszakaszon áll meg legkorábban a jég, következésképpen itt is erősödik meg a legjobban. Mikor aztán beköszönt a tavasz, a nagyesésű mellékfolyók duzzadnak meg hamarabb és árhullámaikra vár az a feladat, hogy a Duna jegét felszakítsák és elsodorják. Jégtorlaszok tehát leginkább közvetlenül a mellékfolyók torkolata alatt képződnek, ahol még acélos jeget talál maga előtt az áradó víz (ezért olyan sok a történeti feljegyzés a Garam-toroknál fekvő Esztergomot fenyegető jeges árvizekről), továbbá a jelentékenyebb mellékfolyók torkolata közé eső szakaszok alsó harmadában (a Paks alatti szakasz), ahol a legnagyobb tömegű jég verődik össze. Ezenkívül természetesen minden szigetcsúcs és éles kanyar megállítja útjában a jeget, ame10