Magyarország felszíni vizei (VITUKI, Budapest, 1967)
2. A VÍZFOLYÁSOK
A mederanyag összetételére vonatkozó felvételek az ország minden számottevő folyójárói elkészültek ugyan, de az eredmények rendkívül szeszélyesen változó és jobbára csak a felvétel időpontjára jellemző sztatikus képet adnak a mederanyag viszonyokról. A VII. táblázat ban ezért csupán tájékoztatásul sorolunk fel a mederanyag szemnagyságára vonatkozóan néhány adatot. Ugyanitt a görgetett és lebegtetett hordalék átlagos szemátmérőit is közöljük. A mederanyag nyújtotta kép további hiányossága, hogy semmit sem árul el a megmozgatott hordalék mennyiségéről, illetve a hordalékszállítás időbeli alakulásáról. A vízben lebegő hordalék mennyiségét sorozatosan merített vízminták üledéke, ill. az abból számított hordaléktöménység jellemzi. A 41. ábrából, amely a Tisza szegedi szelvényének 1952. évi vízhozam és hordaléktöménység idősorát szemlélteti, a következőket olvashatjuk ki. A hordaléktöménység árvizek idején éri el maximumát1, és kisvíz idején a leg1- kisebb, de mégsem lehet szoros összefüggést megállapítani a töménység és a vízállás ill. vízhozam között. Az áradást okozó esőzés vagy hóolvadás kezdetben bőséges mennyiségű laza anyagot talál a felszínen, de minél tovább tart, annál kevesebb lesz az elmosnivalója. A víz hordaléktartalmának változásait ábrázoló görbe ezért rendesen korábban éri el tetőpontját, mint maga az árhullám, de hosszantartó magas vízállás esetén az árhullám első fele, két egymást szorosan követő árhullám esetén pedig az első, jóval több lebegő anyaggal terhes, mint a második. Mivel a mederszelvény különböző pontjain lényegesen különböző a töménység, és a lebegő iszap eloszlása a vízállással illetve vízhozammal is változik, a meghatározott időpontra jellemző átlagos töménységet csak a szelvény számos, tervszerűen kiválasztott helyéről egyidejűleg vett vízminták alapján lehet pontosan meghatározni. Az eredmény függ természetesen az ülepítés technikájától is. És ha az évi átlagos hordalékszállítás megállapításáról van szó, kérdés, hogy milyen hosszú időn át és milyen sűrűn végezték a szinte óráról órára változó töménység mérését. Nem lehet vitás, hogy az időszaki átlagok legmegbízhatóbb értékeit a sűrű időközönkénti (napi, sőt még sűrűbb) mintavételek adják. Egy-egy vízfolyás hordalék szállításának meghatározásához ezt a módszert azonban csak rövid idő óta alkalmazzák. Nem csodálkozhatunk tehát az azonos szelvényekre vonatkozó különböző szerzők által közölt régebbi adatok jelentékeny eltérésén, amelyeket egyesek jobb híján általánosítani is megpróbáltak. Az átlagos töménység: min. átlag max. a Dunán Budapestnél Balló M. szerint (1872) 0,0013 0,1428 0.9646 g/lit Takáts T. szerint (1929) 0,0915 0,2044 0,6960 g/lit a Tiszán Szegednél Pasteiner D. szerint (1901) 0,0470 0,6216 2.5840 g/lit Miháltz I. szerint (1935—36) 0,0310 0,2530 1,4820 g/lit Ezekhez az adatokhoz csak annyit kell hozzáfűznünk, hogy egyetlen pontról merített vízminták elemzéséből származnak, és aránylag rövid időszakra jellemzők, továbbá, hogy Takáts eredményei — technikai okokból — az oldott sók egy részét is magukban foglalják, és Miháltz vízben sokkalta szegényebb időszakokban mért mint Pasteiner. 85
