Magyarország felszíni vizei (VITUKI, Budapest, 1967)
2. A VÍZFOLYÁSOK
2.1.7. A vízjárás típusai Szokásos a szakirodalomban a folyók vízjárásának bizonyos típusait megkülönbözötetni, pl. a vízszállításnak az egyes évszakok közötti megoszlása, vagy aszerint, hogy a lefolyó vízmennyiségeknek mekkora hányada ered felszín alatti, ill. hó alakjában tárolt vízkészletekből. Második lépésként azt is meg lehet kísérelni, hogy a fenti szempontok figyelembevételével az egyes víz járási típusokra jellemző területeket határoljuk el. A vízjárás éven belüli alakulásának tárgyalása kapcsán kimutattuk, hogy egyes rendkívüli időszakban jelentkező árvizek még a 40 évi átlagokban is éreztetik hatásukat. Törvényszerűségek megállapításához tehát több évtizedre vonatkozó feljegyzésekre volna szükség. Láttuk azt is, hogy a vízgyűjtőterület nagysága miképpen befolyásolja a vízjárást, pl. az árvizek jelentkezésének időpontját. (Ugyanannak a Tiszának a szokásos tavaszi árvize a felső szakaszon március—áprilisra, az alsón április—májusra esik.) A tipizálás második követelménye tehát az lenne, hogy kb. azonos nagyságú vízgyűjtőterületek adatait vessük egybe. Ha az ország területén belül akarnánk maradni, a 900—1000 km2 kiterjedésű vízgyűjtők vízjárását kellene elemeznünk, ezekről azonban egyelőre alig vannak 10 évnél hosszabb adatsoraink. Ha viszont a régebbi idő óta tanulmányozott közepes nagyságú, 5—15 ezer km2 vízgyűjtőjű, vízfolyásokat választanánk az osztályozás alapjául, az ország mindössze 90 000 km2-nyi kiterjedése miatt már eleve nem számíthatnánk érdemleges eredményre. Hivatkozunk itt arra a már több ízben kiemelt jellegzetességre, hogy Magyarország felszínének függőleges tagoltsága kevéssé változatos, éghajlata háromféle időjárási hatásközpont befolyásának ütközéseit tükrözi, amelyek az átlagértékekben kiegyenlítődnek, és végül, hogy hegyvidékeinken jelentős kiterjedésű a felszíni karszt, amely e területek vízfolyásainak vízjárását kiegyenlíti. Anélkül, hogy a Tisza és a Duna, továbbá a csapadékosabb peremvidékek, illetve a meredek lejtők és az Alföld vízfolyásainak átlagos vízhozamában és vízjárásában már eddig kimutatott különbségek számszerű elemzésébe bocsátkoznánk, az alábbiakban néhány példával világítjuk meg a hazai vízfolyások vízjárásában mutatkozó különbségeket. A száraz alföldi medencék kisvízfolyásain az évi átlagos lefolyási magasság 50, sőt 25 mm alatt van, míg azokon a vízfolyásokon, amelyeknek vízgyűjtője részben magasabb fekvésű, és így több csapadékot kap, 100, sőt 200 mm fölé emelkedik. A hóból, illetve esőből eredő lefolyás szétválasztása igen nehéz. Nemcsak azért, mert már a vízfolyásoknak a felszín alatti vízkészletekből eredő, ún. alapterhelése és a felszíni lefolyás közötti határt is többé- kevésbé önkényesen vesszük fel. Hanem különösen azért, mert a hótakaró általános olvadását rendesen esőzés kíséri. Mégis úgy látszik, hogy az ország legenyhébb éghajlatú, határozott mediterrán befolyást tükröző déldunántúli részén a vízfolyások vízszállításának sokkal kisebb hányada származik hóolvadásból, mint a Körösök vidékén, és még nagyobb súllyal esik latba a hóeredetű lefolyás a Sajó—Hemád vízrendszerében. Íme az 1931—58. évi időszakra vonatkozó (illetve erre átszámított) adatok: 4* 51
