Magyarország felszíni vizei (VITUKI, Budapest, 1967)

1. A VÍZRENDSZER

vidék gazdasági fellendítését célzó — munka: a Ferenc-csatorna megépítése és a Bega szabályozása. A XIX. század elején, ha fokozódó ütemben is, további korlátozott szerepű munkák folytak (a Sárvíz és részben a Sió szabályozása, az Al-Duna hajózhatóságának javítása stb.).

Végre 1846-ban megindult a Tiszavölgynek a vízrendszert alapvetően módosító ármentesítése, később pedig a Dunavölgy ármentesítése, a folyók bizonyos fokú szabályozásával együtt (III. táblázat). Az árvizek töltések közé szorítása mellett a folyók — elsősorban a Tisza és mellékvizei — alföldi szakasza erősen megrövidült, esésük megnőtt és árhullámaik levonulási sebessége fokozódott, aminek következtében medrük méter-rendű mértékben beágyazódott. Az ármentesítések nyomában az egykori árterületeken fokozatosan kiépültek a belvízlevezető csatorna-hálózatok. A hegy- és dombvidékeken a kisvízfolyások medrének kialakítására, a vizenyős völgyek lecsapolására és a vízmosás-gócok megkötésére került sor.

A vizek hasznosítását célzó és a vízrendszert befolyásoló, nagyobb szabású munkák az 1930-as években indultak meg, és a legutóbbi 15 évben kezdtek kibontakozni. Ilyenek: halastavak, tározók és hűtőtavak létesítése (II. táblázat), öntözőrendszerek táp- és csurgalékelvezető csatorna- hálózatának kialakítása, vízlépcsők létrehozása (pl. Gibárt, Békésszent- andrás, Tiszalök), vízrendszereket összekötő csatornák építése (pl. Keletifőcsatorna), vízellátó távvezetékek fektetése, a talaj víztartalmának optimális szinten tartását célzó beavatkozások stb.

A modem vízgazdálkodás a lefolyó vizek kártételei elleni védekezésen és a lefolyó vizek felhasználásán túlmenően, magának a lefolyásnak az optimális befolyásolására, a lefolyás szabályozására törekszik. Ennek során a vízrendszer — bizonyos határok között — méginkább elveszti ősi, természetes alakját.