A magyar vízimunkálatok története 1867–1927 (Magyar Földmívelésügyi Minisztérium, Budapest, 1929)
Hubert Lajos: A Tisza és mellékfolyóinak szabályozása
VÍZÉPÍTÉS fii 1820 közt a szükséges felvételeket végrehajtotta és ezeknek az adatoknak alapján dolgozott ki a Körös-vízrendszer szabályozására egy tervezetet. Huszár „Dissertatio Hydrographica Regionis fluvatilis quattuor Cri- sorium et Berettyó” című véleményében kiterjeszkedett az összes teendőkre, hangsúlyozva egyúttal azt is, hogy a javaslatba hozott szabályozás előfeltétele a Körösök befogadójának, a Tisza medrének mielőbbi rendezése. A javaslatba hozott munkálatok lassan haladtak előre egészen addig, mígnem gróf Zichy Ferenc, kiküldött királyi biztos az érdekeltekkel történt tárgyalás után a legsürgősebben végrehajtandó munkálatokat megállapította. Az így megállapított munkálatokat 1820—1825 közt tényleg végre is hajtották. A szabályozási munkálatoktól különállóan ugyan, azonban ezekkel egyidőben, Beszédes József tervei szerint készült el a Fehér-Körösből Buty- tyin község felett egy vízosztó segélyével kiágazó és Gyula mellett ugyanabba visszatorkoló „József-nádor” malomcsatorna, melyen a Fehér-Körösből kivezetett két köbméter víz felhasználásával tizenöt malmot helyeztek üzembe. A Tisza és egyéb mellékfolyói állapotának javítására ebben az időben említésreméltó munkálatokat még nem teljesítettek. A Tisza térképezését és műszaki felvételét Lányi Sámuel igazgató-mérnök vezetése mellett 1833—1844. években eszközölték. A térképek elkészülvén, Széchenyi István gróf, a helytartótanács közlekedési osztályának főnöke — mint már említettük — 1845-ben megbízta Vásárhelyi Pál mérnököt a szabályozási tervek elkészítésével és még ugyanezen év őszén beutazta a Tisza völgyét. Lelkes fáradozásainak és buzdításainak eredménye volt az, hogy a szabályozó és ezzel kapcsolatos ái-mentesítési munkák foganatosítása céljából az érdekeltek mindenütt társulatokat alakítottak. Az országos ármentesítési munkálatoknak ismertetésétől, melyeknek színhelye részben a Tisza völgye volt, ehelyütt eltekintünk, mert erre már másutt rámutattunk és ez események fonalát abban az időpontban vesszük fel, mikor az 1850-iki nyílt parancs már megjelent. Ennek a nyílt parancsnak megjelenése után még mindig Paleocapa tervezete szerint folytak tovább a munkák 1853-ig, illetőleg 1855-ig, midőn az 1830-asnál is magasabb árvíz a már kiépített töltések nagyrészét elpusztította. Ekkor Pasetti Flóris miniszteri tanácsost bízták meg a tiszaszabályozási tervek felülvizsgálatával, akinek a javaslatára — a töltések újbóli kiépítése kapcsán — az átmetszések számát 111-ben állapították meg. Ezekből 1867-ig, vagyis az alkotmány helyreállításáig, Vásárhelyi tervei szerint 105-öt ástak ki, amelyekkel a Tisza hosszát 461 km-rel rövidítették meg; ezzel kapcsolatban több mint 1100 km töltést építettek ki. A Tisza mellékfolyóin 1867 előtt végrehajtott mederrendezési munkák közül említést érdemel még a Szamoson 14 átmetszésnek 1839-ben történt kiásása, melyeket azonban a folyó egy év alatt ismét beiszapolt. Később újból tervbe vették 34 átmetszésnek a létesítését; de ezeket a munkákat elhalasztották. A Bodrog rendezése céljából már Vásárhelyi hozott javaslatba Szürnyeg- től Tokajig 15 átmetszést, ezenkívül a Latorcát, a Bodrog mellékfolyóját Csapnál a Tiszába kívánta vezetni. Bár Paleocapa ezt a tervet nem helyeselte, a Tisza-szabályozással kapcsolatosan mégis létesítettek 12 átvágást a Bodrogon.
