A magyar vízimunkálatok története 1867–1927 (Magyar Földmívelésügyi Minisztérium, Budapest, 1929)
Schick Emil: Ármentesítések
32 VÍZÉPÍTÉS egészen Bécsig, az osztrákok által már korábban, ugyancsak az összeszorítás módszere szerint végrehajtott szabályozás megmozgatta hordalékkal, -— mérhetetlen mennyiségű tömegben zúdult le a Böős és Gönyő közötti szakaszra, ahol ma a magyar Felsö-Duna hordalékkúpjának az alapja van. Itt a folyam esése már lényegesen megcsökken és ezért a hordalék a középvízi medernek kétharmad részét elfoglaló zátonyok alakjában lerakodott, a zátonyok között a hajózás számára igen kedvezőtlen, ú. n. rossz gázlókat alkotván. A meder nek ez az elzátonyosodása a legnagyobb méreteket ölti Remete és Szap között. A nagymértékű hordalékvándorlás előőrsei azonban már Gönyőnél is jelentkeznek. Ez a körülmény az oka annak, hogy ősz felé — midőn a Duna vízállása a kisvíz felé közeledik, — e szakaszon minden évben rossz, sekélyes gázlók jelentkeznek, melyek a nyári magasabb vízállások hirtelen leapadtá- val gyakran csak 16—17 dm mélyek és így a nagy, 650—1000 tonnás uszályoknak teljes terhelését, tehát az uszályoknak gazdaságos kihasználását megakadályozzák. Az összeszorítás folytán mozgásba jött nagymennyiségű hordaléknak az alsó szakaszokra való lezúdulását enyhítendő, a középvízi medret összefoglaló párhuzamművekben alkalmas helyeken 100—200 m hosszú megszakításokat, ú. n. kapukat hagytak, melyeknek az a rendeltetésük, hogy utat nyissanak a hordaléknak a mellékágakba való vándorlására s ottani lecsapódására, elősegítvén ezáltal a középvízi meder előnyösebb kiképződését és az elzárt mellékágaknak kívánatos feltöltését (felsankolását). Ezeken a nyílásokon át tényleg temérdek hordalék vonult át és rakódott le az elzárt mellékágakban, gyakran annyira feltöltvén azokat, hogy ott ezidő- szerint szálaserdők díszlenek, melyeket a magyar vízjogi törvény értelmében a parti birtokosok siettek birtokukba venni. Tej faluszigeti partbiztosítás rözseheng erekkel.
