A magyar vízimunkálatok története 1867–1927 (Magyar Földmívelésügyi Minisztérium, Budapest, 1929)

Schick Emil: Ármentesítések

VÍZÉPÍTÉS

25

Párhuzammil átszakadása a Felsö-Dnnán.

Ez a kérdés hosszas vajúdás után csak az 1859. évben megalakult „Temes- társulat” keretében nyert 1863—1865. években részleges rendezést, míg a végleges és teljes megoldást csupán a kiegyezés és egyletünk megalakulása utáni időben, az 1871-ik évben újjáalakult „Temes—Bega-völgyi vízszabályozó társulat” által tetemes államsegéllyel végrehajtott munkálatok révén lehetett elérni. A Begának tiszai torkolatától egészen Temesvárig minden időben való hajózhatóságát pedig a folyónak mozgógátak és hajózózsilipek segélyével való ú. n. csatornázása által 1900—1915. évek közt biztosították.

A Duna többi mellékfolyója: a Morva, Lajta. Garam, Ipoly, Nyitra, Dráva, Mura, Száva és a Kulpa, végül az Olt mentén a XIX-ik század elejéig, sőt közepéig nem hajtottak végre jelentékenyebb vízi munkálatokat.

Általában véve hazai folyóinknak egységes tervezetek alapján való szabályozása csak akkor kezdődhetett meg, amikor az 1815-ben, I. Ferenc király idejében felállított „Vízépítési igazgatóság” által úgyszólván az egész országra kiterjedőleg nagy körültekintéssel megindított és páratlan buzgalommal végrehajtott hydrografiai felvételek eredményei a tervezések céljaira már rendelkezésre állottak.

Gyors egymásutánban felvétette a vízépítési igazgatóság, először topo- grafiailag 1823—1830 között Vásárhelyi Pál, nagynevű vízimérnökünk által a Duna völgyét Dévénytől egészen Péterváradig, a következő években pedig ezt a felvételt a török kormány hozzájárulásával kiterjesztették egészen Turnszeverinig.