A magyar vízimunkálatok története 1867–1927 (Magyar Földmívelésügyi Minisztérium, Budapest, 1929)
Sajó Elemér: Vízi építkezéseink fejlődése és jövője
VÍZÉPÍTÉS Í95 a tarifális intézkedésekben is meg kell nyilvánulnia. Hajózási forgalmunkról még rendszeres statisztikát sem vezetünk — ellentétben az összes nyugateurópai, sőt a Balkán-államokkal, — ezért ennek a megszervezése is sürgős feladat. Statisztika nélkül nem látunk tisztán víziforgalmunk kérdéseiben. Sok szép és hálás teendő van még hátra a vízimunkálatok terén a Balatonon is, ahol tulajdonképen most kezd csak az eddigi munkálatoknak az eredménye mutatkozni. Nagyon fontos és tágas terrénumok vannak még hátra a kultúrmérnöki munkálatok, lecsapolások, patakszabályozások és alagcsövezések terén is, úgyszintén a halászat fejlesztése tekintetében is. Trianon megfosztott ugyan vízierőink túlnyomó részétől, de ha csak azt is ki akarjuk használni, ami még megmaradt, jelenlegi erőinkhez képest az is óriási munka. Bajorország Passau felett a Kachlet-zuhatagok szabályozása céljából felduzzasztottá az egész Dunát. Reánk nézve igen fontos precedens ez a szentendrei sziget mellett tervezett vízierőkihasználás és később esetleg egyéb dunai vízierőtelepek szempontjából, amelyeknek a létesítéséhez már a nemzetközi Duna-bizottság hozzájárulása lesz majd szükséges. A vízvezetéki és városcsatornázási munkálatok tekintetében is nagyon sok teendő van még hátra a városokban is; pedig a külföldi példák már jelzik az irányt, hogy ezeket a fontos közegészségügyi munkálatokat ki kell terjeszteni a községekre is. Reméljük, hogy még érvényesíteni lehet azokat a tapasztalatokat is, amelyeket a magyar mérnökök Fiúméban szereztek a tengeri építkezéseknél. Mikor ismertettük az elmúlt hatvan év alatt végrehajtott hatalmas vízimunkálatokat, úgy véltük, hozzátartozik a tárgyhoz, ha jelezzük, — legfőbb körvonalaikban — a következő hatvan év alatt előreláthatólag reánk váró feladatokat — Csonkamagyarországon. Adja az Isten, hogy ezek a teendők mielőbb megszaporodjanak. Némelyek előtt talán utópiának, talán ködképnek tűnik fel a jövendő feladatának összefoglalása, úgy, amint a jelenkor vízimérnökei azt látják. De Széchenyi István gróf célkitűzéseit is utópiának tartották annakidején és sok tekintetben több teljesedett be, mint amennyit ő programmba vett. A tapasztalatok a víziügyek terén is azt igazolják, hogy jóelőre kell kijelölni a fő irányokat, nagy célokat kell — a lehetőségek határán belül — kitűzni; az élet azután igyekszik ezeket a nagy kereteket kitölteni. Ha pedig a fő irányok nincsenek kitűzve, akkor tétovázás, pangás, kicsinyeskedés következik be, ami azután óriási károkat okoz a köznek és gyakran már helyre nem hozható visszás helyzeteket teremt. A legfőbb irányokat természetesen törvényhozási intézkedésekkel kell kitűzni, törvényekkel kell megrögzíteni. Hogy helyesen állapíthassuk meg a jövő fejlődés vonalait, hazai viszonyainkon kívül állandóan pontosan ismernünk kell a külföldi fejleményeket, tendenciákat és tapasztalatokat is. Ismernünk kell a mellettünk levő népek víziügyeit is, éppen olyan pontosan, mint a saját viszonyainkat. Igyekeznünk kell, hogy vízügyi kultúránkat minél magasabb szintre emeljük, hogy az is megkülönböztessen minket a Balkántól. Ne felejtsük el, hogy ha vízi ügyeink terén állandóan magasabb szinten maradunk mint szomszédaink, a kárpáti medence vízrendszerének egységessége folytán ez is mindig hozzá fog járulni ahhoz, hogy jelenlegi csonka hazánk idevonzza, később pedig idekösse országunknak elszakadt részeit.
