A magyar vízimunkálatok története 1867–1927 (Magyar Földmívelésügyi Minisztérium, Budapest, 1929)
Kenessy Béla: Alagcsövezés
képesek a mélybe való lesülyedés elöl elvonni, a talajban raktározni s alulról felszívni. A vízzel telt pórusok szabják meg a talaj vízfoghatóságát, aminek nagysága összefügg a szemcséknek az átnedvesedés folytán előálló duzzadásával is. Viszont a megnedvesített talaj eredeti pórusvolumenje és a vízfoghatóság közti különbség szabja meg a talaj légfoghatóságát, vagyis a hézagoknak azt a részét, amelyet a megduzzadt szemcsék nem töltenek ki. A gazdálkodás igényeinek az felel meg, ha a hézagok levegővel, a pórusok pedig vízzel teltek, vagyis megvan a talajban a bomlási folyamatokat előmozdító, az alsóbbrendű szervezetek életműködését és a gyökérlélegzést lehetővé tevő levegő mellett a tápanyagok oldószere, a bomlási folyamatokat és az alsóbbrendű szerves életet támogató második tényező: a víz is. Az alagcsövezés a hézagok vizét távolítja csupán el, a pórusokét pedig nem. Ebből megállapítható, hogy az alagcsövezéssel az olyan talajokat, amelyek pórusmentes homogén szemekből állanak, — mint pl. a homoktalaj, — túlságosan kiszáríthatjuk. Egészen másként viselkednek az agyagtartalmú kötött talajok, amelyek hézagokban szegények, de annál nagyobb a pórusaik száma, vagyis vízfogható- ságuk. Az ilyen talajokat jellemzi, hogy igen nagy szárazságban összezsugorodnak, ezért összerepedeznek, de ha újabb csapadék hull rájuk, kolloid tulajdonságuknál fogva ismét megduzzadnak s a hézagok bezáródnak. Az agyag- tartalom növekedése a zsugorodást és a repedéseket növeli meg. Viszont a homoktartalom emelkedésének hatása éppen ellentétes. A kötött talajok fenti tulajdonsága azonban csak addig marad meg, amíg azok alagcsövezve nincsenek, mert a kiszáradás alkalmával keletkezett repedéseken a csapadékok elég gyorsan eltávoznak, a víz nem duzzasztja meg a talajt a korábbi mértékben, s így a repedések sem záródnak be teljesen. Minden újabb csapadékot követő és a levegő behatolásával is támogatott kiszáradás újabb és újabb repedéseket okoz. Az először keletkezett nagy rögök mindinkább felaprózódnak, s a folyamat mindaddig tart, amíg a talaj porhanyóvá nem lesz. Ha a talajnak ez a fizikai változása egyszer megindult s a drain tovább működik, a folyamatot többé nem akasztja meg semmi, s minden újabb csapadékvíznek gyors levonulása újabb talajszellőzést jelent, végül a talaj egészen átalakul, megszelídül. A drain hatása tehát azonos a mélyművelésével, csakhogy annál sokkal mélyebbre hatol, alaposabb, állandóbb. A talajjavító hatás teljes kifejlődése természetesen az agyagtartalom nagyságától függ, s közepes viszonyok között 2—3 év alatt, igen nehéz talajoknál pedig 3—5 év alatt fejeződik be. A drain hatására tehát a kötött talaj elaprózódik, rögecskékké esik szét, amiknek addig a víztől és levegőtől elzárt belseje megnyílik és kapilláris nedvességgel telik meg. A kapillaritás növekedéséhez lényegesen hozzájárulnak a növények hajszálgyökerei is, amik a rögecskéket át meg áthatják. Egyszóval növekedik a talaj légfoghatósága, vízáteresztő képessége és egyben vízfoghatósága is, amely utóbbi a talajt arra képesíti, hogy hosszabb szárazság idejében is kellő mennyiségű vizet tudjon tározni, s így a legközelebbi csapadékot könnyebben bírja megvárni. Mellőzve most már a drainezésnek egyéb és igen fontos hatásait, megállapítható, hogy igen alapos, különösen kötött talajon valóságos talajjavítás.
