A magyar vízimunkálatok története 1867–1927 (Magyar Földmívelésügyi Minisztérium, Budapest, 1929)
Tomka Emil: Hazai lecsapolások
VÍZÉPÍTÉS 132 j) A Pancsova—Kubini ármentesítő társulat árterén keresztül is készült egy felfogó-csatorna, amely szomszédos dombok vizeit van hivatva töltések között Sándoregyházánál a Dunába vezetni. Felfogó-csatorna készült ezenkívül a Dunántúl is, a balatoni nyugati bozót megkerülésére. De felfogó-csatorna jellegével bír a Rába szabályozó társulat által épített Répce árapasztó-csatorna is, amely a Répce árvizét van hivatva a Hanság megkerülésével a Rábába vezetni. A 80-as években a belvizek lecsapolására szolgáló zsilipek tervezése és építése körül is mélyreható változások következtek be. Az elnyomás korszaka alatt kifejlődött gyakorlat alapján az 1871. évi XXXIX. t.-c. az ármentesítő társulatokat a 23. §-ban csupán arra kötelezte, hogy a belvizek számára ugyanannyi és olyan biztos lefolyást biztosítsanak, amennyivel és aminővel ezek az ármentesítő töltések megépítése előtt bírtak. A zsilipeket eleinte két magas ellenfal között tetemes nyílással, meglehetősen rövidre építették, küszöbüket pedig tekintet nélkül a távolabbi ártér mélységére, a zsiliphez vezető ér fenekének szintjére helyezték. Ezek az úgynevezett álló zsilipek tehát egyrészt aránylag magas küszöbük folytán nem feleltek meg a lecsapoláshoz fűzött kívánalmaknak, másrészt pedig a befejezésükhöz közeledő ármentesítő művek hatása alatt folyton emelkedő árvizekkel szemben sem nyújtottak kellő biztonságot. Amikor 1888. évben a hódmezővásárhelyi úgynevezett kistiszai zsilip beszakadt és az árvíz óriási területeket öntött el, az ilyen zsilipek építésének lejárt a kora és helyettük a sokkal hosszabb és így állékonyabb és egyébként is előnyösebb cső-zsilipek terjedtek el annyira, hogy ma főfolyóink ármentesítő töltéseiben már csupán 121 állózsilip működik, míg a csőzsilipek (vagy mint szintén nevezik: cső-átereszek) száma 855-re emelkedett. Ezeket a cső-zsilipeket a tökéletes lecsapolás kívánalmainak megfelelően már nagyobb mélységre helyezték. Amikor a mentesített árterek lecsapolása céljából az árvízgátakban zsilipeket kezdtek építeni, rövid idő alatt kitűnt, hogy egyedül zsilipekkel nem érhetik el a célt. Ugyanis az árvizeknek •— különösen a Tisza völgyében — hosszú időtartama alatt a belvízi-zsilipeket lezárva kellett tartani és azon idő alatt a belvizek elöntötték a területeket. Gondoskodni kellett tehát arról is, hogy a belvizeket árvíz idején is a folyóba birják juttatni. Ez már csak szivattyúzás útján volt megoldható. Az első ilyen szivattyú-telep 1888. évben Torontál megyében, a Bocsár— tiszahegyesi lecsapoló társulat számára épült. Ennek a társulatnak részére ugyanis a felsőtorontáli ármentesítő társulat (alapszabályszerűleg) egy zsilipet volt köteles építeni. A lecsapoló társulat képviseletében eljáró kultúrmérnökkel erre vonatkozólag lefolytatott tárgyalások vezették Hajdú Gyulát, a felsőtorontáli ármentesítő társulat főmérnökét arra a gondolatra, hogy társulatának zsilip helyett olyan áteresz építését hozza javaslatba, amely a lecsapoló társulat részére tervezett szivattyú-telep számára egyúttal nyomócsőül is felhasználható legyen. Ennél a szivattyú-telepnél szerzett kedvező tapasztalatok hatása alatt ez a rendszer általánosan tért hódított, úgyhogy a ma meglevő hazai szivattyú-telepek több mint felénél a nyomócső alacsony vízállásnál egyúttal szabad lefolyást nyújtó átereszt is képez. 1907. év május havában azonban az ezen elvek szerint épült rudolfsgnádi szivattyú-telep beszakadt, minek folytán igen nagy területek kerültek viz alá. Ez a katasztrófa ismét gondolkodóba ejtette szakköreinket. És néhai Erdős Ferenc kartársunknak a zsilipek szerkezetére vonatkozó, nagy tudással megírt
