A magyar vízimunkálatok története 1867–1927 (Magyar Földmívelésügyi Minisztérium, Budapest, 1929)
Viczián Ede: Vízierők
1.14 VÍZÉPÍTÉS leggyakrabban jelentkező vízállások vízmennyiségével közel egyenlő. E számítás eredményét egy országos térképen tüntettük fel, mely „Egységes vízgazdálkodás és vízieröhálózat” című, e sorok írója által összeállított propagandafüzetnek a mellékletévé vált. A fentvázolt modern vízierőkihasználás —- mely már a völgyzárógátak segélyével való tározást is figyelembe veszi — 2,788.400 lóerőre teszi Magyarország ugyanazon folyószakaszainak vízierejét, amelyek természetes motorikus energiáját az országos fölvétel az őszi kisvizek idején 1,700.000 lóerőben állapította meg. Ez a térkép a béketárgyalási iratoknak is melléklete lett, annak bizonyításául, hogy a tervezett határok hegyvidékeink elcsatolásával ottani legértékesebb természeti kincseinktől fosztanak meg. A magyar mérnökök hazafias, lelkes munkásságának eredményeképpen ezek a könyvek és térképek, mint a magyar kultúra annyi más megnyilatkozása, nagybecsű közgazdasági értékeket tártak föl, a trianoni igazságtalanság azonban a többi természeti kincsekkel együtt ezeket is ellenségeinknek ítélte oda. Hazai mérnökök közül többen foglalkoztak külföldön és belföldön hazai vízierőink ismertetésével. Rohringer Sándor, dr. Finálij István, Viczián Ede, Fejér Gyula, Bogdánig Ödön, Steller Antal mérnökök neveivel gyakran találkozunk az Egylet kiadványainak, avagy más magyar, német, francia folyóiratnak hasábjain. A folyóvizek hajtóerejének kihasználásával foglalkozó műszaki irodalom termékei között külön említést érdemel Bogdánfy Ödön „A vízierő” című kétkötetes munkája, mely 1914-ben a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet kiadásában jelent meg, a Magyar Tudományos Akadémia, a m. kir. kereskedelemügyi minisztérium és a m. kir. földmívelésügvi minisztérium támogatásával. A szerző azt tűzte ki A resicabányai vizierötelep gépterme.
