A magyar vízimunkálatok története 1867–1927 (Magyar Földmívelésügyi Minisztérium, Budapest, 1929)

Viczián Ede: Vízierők

VÍZÉPÍTÉS

111

alapokat nélkülözni nem akaró töke állított föl. A kor energiaforrások iránti igényei ekkor már annyira fokozódtak, hogy a kérdést műszaki alapossággal kellett megoldani. A Kvassay-fivéreké az érdem, hogy erről kellőképpen gondoskodtak. Kvassay István akkor a kereskedelemügyi minisztérium iparfejlesztési osztályának, Kvassay Jenő pedig a földmívelésügyi minisztérium Országos Vízépítészeti és Talajjavítási Hivatalának volt a főnöke. A millenium esztendejében tartották meg ők az előkészítő értekezleteket, melyek eredményeképpen a két érdekelt minisztérium közös költségviseléssel a földmívelésügyi minisztérium Vízrajzi Osztályára ruházta a feladat megoldását. A földmívelésügyi miniszter akkor Viczián Ede kir. segédmérnököt bízta meg azzal, hogy az országos fölvételt tervezze meg és hajtsa végre. A felvétel elgondolása egészen eredeti és a

Völgyzárógát a Hidegszamoson.

hazai viszonyokhoz alkalmazkodó volt; külföldi példák azt nem befolyásolhatták. Nem kerestük a külföldi sablonokat; később derült ki, hogy ez hiábavaló is lett volna, mert míg Magyarország 1897-ben már serényen gyűjtötte az adatokat, Európa többi művelt államai valamivel később, csak az új század első éveiben fogtak hozzá, kivéve Svájcot, mely szintén 1897-ben kezdte meg ilyen irányú munkálkodását.

A fölvétel a Vág-vidéken indult meg és két évig tartott. A folyók és patakok hosszanti szelvényeit szintezéssel vettük fel, a vízmennyiséget kisvíznél, középvíznél, ismételt mérésekkel állapítottuk meg, a vízállásváltozásokat pedig sűrű mércehálózattal észleltük. Azokat a vízfolyásokat méltattuk figyelemre, amelyek természetes ereje kilométerenkint legalább 50 lóerőre rúgott. A fölvétel jóságával és részletességével az érdeklődők általában meg voltak elégedve, fie a szakköröket gondolkodóba ejtette, hogy 20 évig is eltartott volna, míg égj