A magyar vízimunkálatok története 1867–1927 (Magyar Földmívelésügyi Minisztérium, Budapest, 1929)
A vízügyekre vonatkozó törvények és egyéb jelentősebb intézkedések
vízépítés [X csak a folyamatban levő, sok rendbeli munkálatot kellett beszüntetni, hanem a már meglevő viziműveknek annyira fontos fenntartási munkái is úgyszólván teljesen elmaradtak. A munkákhoz szükséges szerek, eszközök, vizijárművek, gőzösök egy részét a háború és a román megszállás tette tönkre, a megmaradt vizi járműveket, gőzös- és kotróparkot, valamint egyéb berendezéseinket pedig a békeszerződés alapján dézsmálták meg. Az 1920-as években: Ennek az évtizednek első felében még a fentebb vázolt siralmas helyzet jellemezte a vízügyek állapotát. Legsürgősebb teendők voltak hazánk vízügyi berendezésének a Trianon teiemtette helyzetnek megfelelőleg alakítása, a felsődunai állami hajó-, gőzös- és kotróparknak Budapestre való áthelyezése, a tiszai hajópark kijavítása, a román megszálláskor elsüllyesztett vizi járóművek kiemelése és helyreállítása, s az elpusztult egyéb felszerelések pótlása. Mindezek a teendők azonban az ország közállapotai és a súlyos pénzügyi helyzet folytán a legnagyobb nehézségekkel és csak hosszú évek alatt voltak elvégezhetők. A viszonyoknak megfelelő újabb berendezkedés és a felszerelés kiegészítése után megkezdték — a rendelkezésre álló csekély költségösszegek keretében — a viziépítmények legsürgősebb helyreállítását és egyéb halaszthatatlan biztosító munkálatoknak végrehajtását. Költségmegtakarítás céljából a munkálatokat eleinte nagyobbára házikezelésben végezték, a tokaji állami és addig még nem használt kőbányát üzembe vették. Mivel a vizimunkálatok költségeit bizonytalan összegben és évenként engedélyezték, gazdaságosabb és több évre szóló munka- beosztásról szó sem lehetett. Kötelességszerűen meg kell emlékezni ehelyütt az állami vízügyi mérnökök önzetlen, fáradhatatlan és nélkülözésteljes munkásságáról, amellyel lehetővé tették, hogy a nehéz átmeneti teendőket és legsürgősebb biztosító munkálatokat a sok nehézség dacára is kielégítően sikerült elvégezni. A legnagyobb elismerés szavaival kell megemlékezni néhai Szabó István és utódja, Mayer János földmívelésügyi miniszter urakról, akik felismerve a viziügyeknek az ország közgazdasága szempontjából is veszélyes helyzetét, a legnagyobb megértéssel törekedtek a helyreállító munkálatoknak és a legsürgősebb berendezéseknek költségeit — ha a pénzügyi nehézségek miatt szűkre- szabottan is — rendelkezésre bocsátani és a vízügyi mérnököket felelősségteljes, nehéz munkájukban támogatni. Az 1921. évben állították fel kormányintézkedéssel a budapesti kereskedelmi és ipari kikötő kormánybiztosságát, és ezzel kezdetüket vették a méreteiben és jelentőségében országos fontosságú vámmentes és átrakodókikötőnek, ipari kikötőnek, valamint a soroksári Dunaág rendezésének munkálatai, melyeket ez évtized végéig be is fejeztek, sőt az új kikötőben a forgalom is megindult és pedig minden várakozást felülhaladó módon. Ez évtized folyamán fokozatosan megkezdték a kultúrmérnöki hivatalok hatáskörébe tartozó munkálatokat is. A Sió szabályozása lényegesen előrehaladt, úgyhogy ma már bizotosítottnak vehető a Balaton vízmagasságának a Sión való vízeresztés által való szabályozhatása; nemkülönben folytatták a balatoni kikötők és hajóállomások építését is. Az 1925. évi XLIII. t.-c.-ben gondoskodtak az 1888. évi halászati törvény kiegészítéséről és módosításáról. A rendezettebb viszonyok beálltával felmerült a szüksége annak, hogy az állami vízimunkálatokat egységes alapon, több évre kiterjedő programm szerint s így lehetőleg gazdaságosan lehessen újra végrehajtani. Szükségessé vált, hogy az
