Lipták Ferenc: Mezőgazdasági vízépítés 1. Vízrendezés (Tankönyvkiadó, Budapest, 1988)
3. Árvízmentesítés és árvízvédelem
egységes terv szerint épült árvédelmi vonalak összekötése után jött létre, sok helyen biztonsági hiánnyal. A harmadik fejlesztési időszak 1876-1945-ig tartott. 1876-1895 között több katasztrofális méretű árvíz volt a Dunán és a Tiszán. Pl. 1879-ben a volt a szegedi árvíz, amely csaknem az egész várost elöntötte, s Szeged 5723 épülete közül csak 263 maradt meg, 60 ezer ember - a környező falvak és tanyák népességével együtt kb. 100 ezer fő - vált hajléktalanná. A szegedi árvíz fordulópontot jelentett a Tisza-szabá- lyozás történetében, a társulatok új lendülettel fogtak az ármentesítés folytatásához. A felülvizsgálat feltárta a korábbi munkák hiányosságait, hibáit, és lassan elkezdődött kiküszöbölésük. Az 1888. évi árvíz minden korábbi maximumot meghaladott, az árvízi elöntések méretei tekintetében is a legnagyobb volt a szabályozások megkezdése óta (120 ezer ha a Tisza, és 140 ezer ha a mellékfolyói mentén). Ezek a nagy károk szükségszerűvé tették az egységes szempontok szerinti továbbfejlesztést, a gátak erősítését és magasítását, a tiszai töltésszelvényt rendeletileg írták elő. Ilyen intézkedésre került sor a múlt század végén a Dunán is. A negyedik fejlődési szakasz a felszabadulás után kezdődött. Döntő fordulatot jelentett a társulatok 1948. évi államosítása, amely végre lehetővé tette a hazai ármentesítés és árvízvédelem egységes irányítását, az országos érdekeket figyelembe vevő továbbfejlesztést. Ezt a munkát az azóta jelentkezett újabb katasztrofális árvizek - melyek mind magasságukban, mind tartósságuk tekintetében túlhaladták az eddig ismert értékeket - is szükségessé tették. A már sok árvízi tapasztalattal rendelkező vízügyi szerveinknek nagyon nehéz feladatot okozott az utóbbi három évtizedben jelentkezett három nagy dunai, és több tiszai (körösvölgyi) árvíz. Az 1954. évi júliusi dunai árvíz alkalmával a Szigetköz Duna-jobbparti védvonala került a legsúlyosabb helyzetbe, a 4 töltésszakadás után kb. 20 ezer ha sűrűn lakott terület került víz alá, és mintegy 3500 lakóház ment tönkre. Az 1956, évi márciusi dunai jeges árvíz alkalmával 58 gátszakadás volt (24 a Duna jobb és bal parti fővédvonalán, a Tass alatti szakaszon, és 34 a Sió és más mellékfolyók töltésén, valamint az elszigetelési célra fenntartott alvó töltéseken). 74 ezer ha került víz alá. Az 1965. évi tavaszi duna árvíznél hazánk területén töltésszakadás csak a Rábán volt (több helyen). A Felsődu- nán a csehszlovák oldalon volt 2 nagy gátszakadás, melyek lényegesen befolyásolták a tetőző vízszintek kialakulását. Jugoszláv területen is volt 5 gátszakadás. Az árvizet a magyar szakaszon hatalmas és költséges védelmi munkával sikerült a gátak között tartani. 1970. május-júniusban rendkívüli, minden eddigit meghaladó árvíz volt a Tiszavölgyben. A Szamos és a Túr román és magyar szakaszán egyaránt voltak gátszakadások. A Tisza-