Lászlóffy Woldemár: A Tisza (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982)
I. rész. Természeti adottságok - 5. A felszíni vízkészlet és a vízjárás
5. A FELSZÍNI VÍZKÉSZLET ÉS A VÍZJÁRÁS 5.1. A lefolyás sokévi átlaga A csapadék alakjában a felszínre kerülő víz egy része elpárolog, míg a többi közvetlenül, vagy rövidebb-hosszabb késéssel (felszíni vagy felszín alatti átmeneti tározódás után), — lefolyik, és a vízhálózatban folytatja útját végállomásáig, az óceánig. Az egyazon időtartamra vonatkoztatott csapadék és párolgás különbsége az ugyanazon időben bekövetkezett lefolyás nagyságát adja meg. A csapadék mennyiségének, a párolgásnak és a felszíni, ill. a felszín alatti tározódásnak az éven belüli és évközi változásai folytán a lefolyás tág határok között ingadozik. Hosszú idejű átlagban azonban állandó, hiszen ha a három mennyiség között nem volna egyensúly, fokozatos elvizenyősödés vagy kiszáradás következne be. Az átlagos lefolyás meghatározott időtartamra vonatkoztatott összegét vízkészletnek nevezzük. Ilyen értelemben az 5.1. ábra, amely a tiszai vízgyűjtőnek tetszőleges pontjára megadja mm-ben az átlagos évi lefolyás nagyságát, a terület természetes vízkészletéről tájékoztat. A csapadék mennyisége, mint a korábbiakban láttuk, a tengerszint feletti magassággal növekszik. így érthető, hogy miként a csapadékeloszlás térképe, a lefolyást ábrázoló térkép is a domborzat alakulását tükrözi. A tiszai vízgyűjtő legmagasabban fekvő pontjain az átlagos évi vízkészlet meghaladja az 1000—1200 mm-t, viszont az Erdélyi-medence szívében és a Maros mentén 50, és az Alföld közepén 30 mm alatt marad. Ezek szerint egy-egy négyzetkilométerről évente 30 000—1 200 000 m3 között változó vízmennyiség folyik le, ami másodpercenként átlag 1—40 liter/s • km2 fajlagos vízszállításnak felel meg. Az évi átlagos lefolyásnak és a csapadék sokévi átlagának viszonyát 1 e f o- lyási tényez őnek nevezik. Fontos földrajzi jellemző, amely azt fejezi ki, hogy a lehulló csapadéknak átlag hányad része folyik le. Értéke az Alföldön lecsökken 0,1 alá, a magashegységben meghaladja a 0,8-at. A szinte vízszintes síkságon ugyanis olyan lassú a lefolyás (ha egyáltalán van), hogy a csapadék legnagyobb része elpárolog, míg a hegyvidék meredek lejtőiről leszaladó vízből, a folyamat rövid ideje miatt, alig vész el valami. A Tisza jellemző (legkisebb, közepes és legnagyobb) vízhozamainak alakulását az 5.2. ábra hossz-szelvényszerűen szemlélteti. Nézzük egyelőre a közepes évi vízszállítást (a szokásos jelöléssel KöQ), amelyet az ábra egyes lépcsői a mellékfolyókra vonatkozóan is megadnak. Mivel az évi közepes vízszállítás nemcsak a vízgyűjtő terület kiterjedésétől, hanem magassági fekvésétől, csapadékosságától, lejtésviszonyaitól stb. is függ, a mellékfolyók fontossági sorrendje a vízhozam szempontjából lényegesen más, mint a vízgyűjtőjük nagysága szerint volt. Első helyen ugyan most is a Maros 96
