Lászlóffy Woldemár: A Tisza (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982)

I. rész. Természeti adottságok - 3. A tiszai vízgyűjtő éghajlata

A tiszai síkságon mindenütt 600 mm alatt marad a csapadék, sőt a Nagykunságon belül több helyen 500 mm-nél is kevesebb a sokévi átlag. Az 1901 — 40. évi minimum a földesi Gyilkos-tanyán 478 mm. (Magyarország éghajlati atlasza 1901 -50. évi minimumként 458 mm-t ad meg Nádudvarra.)

b) Az egyes évek csapadéka

Az egyes évek csapadéka természetesen lényegesen eltérhet a sokévi átlagtól. Száraz esztendőkben ennek csak 0,4 0,6 része hull, a nedves évek csapadéka

viszont elérheti az átlag 1,5 — 1,6-szorosát.

Az átlagosan 550 600 mm-rel áztatott alföldi területeken valóban előfordult, hogy egy egész esztendőben sem mértek 300 mm csapadékot. A legkisebb évi csapcülékot, mindössze 265 mm-t, Tiszabercelen 1904-ben jegyezték fel. A Hajdú-Bihar megyei Méhkeréken és a zempléni Sárazsadányban 291 mm volt a minimum. Debrecenben a katasztrofális 1863. évben 412 mm hullott.

Az évi maximum az Alföldön megközelítheti az 1000 mm-t, a csapadékban gazdag hegyvidéken pedig meghaladhatja ennek kétszeresét is. A Szabolcs- Szatmár megyei Fehérgyarmaton 990 mm, sőt Tyúkodon 1055 mm volt az évi maximum, és Fegyverneken is 949 mm. 1941-ben a kárpátaljai Scserbilován, 680 m magasságban, 2432 mm-t, a 600 m-en fekvő Zsámeren 2317 mm-t, az 528 m-en fekvő Királymezőn (Uszt-Csorna) 2075 mm-t mértek. A Visó völgyében fekvő Havasmezőn (Poienile de sub Munte), 702 m magasságban 2074 mm volt 1897-ben, a rekord. (Ezek az adatok élesen rávilágítanak arra a tényre és ezért idéztük a magassági fekvésükre vonatkozó adatokat hogy a csapadék nem a hegytetőkön és gerinceken, hanem a hegyek lejtőin éri el maximumát, ahol a légáramlatok felszálló mozgása a legélénkebb.)

c) A csapadék éven belüli megoszlása

A csapadéknak az éven belüli megoszlását a 3.1. táblázat adataival szemléltetjük. Ha azonban nemcsak a havi csapadékmennyiségekről akarunk tájékozódni, hanem a csapadék járásban mutatkozó törvényszerűségeket is kutatjuk, az abszolút értékeknél alkalmasabb a százalékos megoszlást vizsgáim (3.2. táblázat).

A mérsékelt égövi szárazföldi klímára a nyári esőmaximum a jellemző. Nem kivétel ez alól a Tisza vízgyűjtője sem. Nyáron ugyanis gyakori az Atlanti óceán felől érkező hideg légtömegek betörése. Ezek felszállásra kényszerítik a szárazföld feletti meleg légtömegeket, amelyek közben lehűlnek, és pára- tartalmuk egy része kicsapódik. Télen a szárazföld felett uralkodó légnyomási maximum nem kedvez az óceáni légtömegek beáramlásának, és a hideg légtömegek, különösen a szárazföld felől érkezők, párában is szegények, amiért a téli csapadék viszonylag kevés.

Ezt az általános képet nálunk a Földközi-tengeri áramlatok némileg módosítják. A mediterrán éghajlatra az őszi csapadékmaximum jellemző. A Tisza medencéje DNy felé nyitott, ez magyarázza hát, hogy a csapadékjárásban ősszel — jobbára októberben, de sok helyütt novemberben — másodmaximum jelentkezik.

A mondottak értelmében az Alföld legnagyobb részén júniusban hull a legtöbb eső, január februárban pedig a legkevesebb. Októberben ismét viszony-