Lászlóffy Woldemár: A Tisza (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982)
III. rész. A szocializmus kora - 21. Az ipar és a közlekedés szolgálata
21. AZ IPAR ÉS A KÖZLEKEDÉS SZOLGÁLATA 21.1. A víz az iparfejlesztésben A szocialista tervgazdálkodást a tiszai vízgyűjtő valamennyi országában az ipar erőteljes fejlesztése jellemzi. A folyamatot egyrészt intenzív nyersanyag- kutatás, másrészt hatalmas beruházások — rekonstrukciós munkák és új iparművek létesítése — alapozták meg. Az első helyre, mindennemű gazdasági fejlődés feltételeként, a bányászat és a termelőeszközöket előállító gépipar került, természetesen a hátterét adó vas-, acél- és fémiparral. Az ötvenes évek óta egyre nagyobb szerephez jut a vegyipar (műtrágya és műanyagok, műszálak, petrolkémiai és gyógyszeripar), és dinamikusan fejlődő a mezőgazdasági termékeket feldolgozó élelmiszeripar (gyümölcs- és főzelékkonzervek, húsipar). Kárpátalján és Erdélyben fontos helyet foglal el a faipar (21.1. ábra). Az ipar igen sok vizet használ.1 A felhasznált vizek nagyobb hányada (mintegy 80%-a) hűtésre szolgál, de fontos szerepe van a víznek magukban a gyártási folyamatokban is (oldás, kimosás, áztatás, képlékenyítés, anyagszállítás, osztályozás, öblítés, a termékbe bedolgozott víz) [2]. A víz- fogyasztás a termelés fokozásával természetesen növekszik, és az iparban felhasznált friss víz mennyisége lényegesen felülmúlja a mezőgazdaságét. Még az öntözésben élenjáró Magyarországon is, ahol 1977-ben az előbbi 3,07, az utóbbi 1,33 milliárd m3 volt [7a]. A két gazdasági ág vízfogyasztása azonban merőben különböző. Amíg az öntözésre szolgált víz a növényzet testén át elpárolog, tehát elvész, az ipari vizek a felhasználás után szinte teljes mennyiségben visszakerülnek a vízhálózatba és tovább szolgálhatják a termelést. A használt vizek újbóli felhasználása történhet magán az üzemen belül is. A hűtővizek, amelyek nem szennyeződnek, lehűlésük után ismét elláthatják feladatukat (vízforgatás). Szó lehet ún. sorozatos újrahasználatről is, amikor a használt víz — esetleg kezelés után — a gyártási folyamat egy másik szakaszában szolgálja tovább az üzem céljait. A vízben szegény Hangony-patak mentén települt borsodnádasdi lemezgyár például már a múlt század 90-es éveiben kénytelen volt a használt víz részbeni újrahasznosításához folyamodni [4]. Az üzemeknek végeredményben csak a termékekbe beépült, a párolgás útján elveszett és a szennyvíz alakjában kibocsátott vizet kell folyamatosan pótolniuk. Ez az ún. frissvízigény iparáganként, és az egyes üzemekben használatos technológia szerint, tág határok között változik, a termelésben használt víz- mennyiségnek csupán egy része, és a technológiai eljárások fejlesztésével még csökkenthető is.2 498
