Lászlóffy Woldemár: A Tisza (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982)
III. rész. A szocializmus kora - 20. A szocialista vízgazdálkodás eredményei és célkitűzései a mezőgazdaságban
Különösen a halászati szövetkezetek kezelésében levő halasított holtágak haltermése jelentékeny. A 642 ha-nyi belterjes üzemű természetes víz halzsákmánya 1975-ben 834 kg/ha, 1976-ban meg éppenséggel 1226 kg/ha volt [21]. Járulékos haltenyésztés folyik a szomszédos országok tározóiban és más állóvizeiben is. Közelebbi adataink nincsenek róla. 20.3. Vízrendezés A tiszai vízgyűjtő domborzati felépítéséből folyik, hogy a vízrendezés jelentősége az Alföldön a legnagyobb. A belvízi elöntések keletkezését — a rendkívüli csapadékokból származó vizeknek a lefolyástalan laposokban való szétterülését — nem tudjuk megakadályozni. Minthogy azonban a mind belterjesebbé váló mezőgazdaság fokozottan érzékeny a vízkárokra, pangásuk idejét meg kell rövidíteni. Egy pillantás a térképre meggyőz arról, hogy a síkvidéki vízrendezésben hazánk a legfőbb érdekelt, — bár határaink mentén valamennyi szomszédos országnak vannak mesterséges vízlevezetésre szoruló jelentékeny területei. A kétoldali vízügyi egyezményekben ezért nagy súllyal szerepel a vízrendezési feladatok közös megoldása. A síkvidéki vízrendezés problémái szorosan összefüggnek az öntözéssel. Ezért tárgyaljuk őket ebben a fejezetben. Az öntözéses gazdálkodás térfoglalása fokozott igényeket támaszt a belvízlevezetéssel szemben. A vízlevezető hálózat erőteljes fejlesztést kíván, már az öntözéssel kapcsolatban keletkező csurgalékvizek miatt is, de még inkább azért, mert a nagyüzemi gazdálkodásra történt áttérés, a nagy táblák kialakítása, eltüntette a korábbi mezsgyéken húzódó vízlevezető erek sokaságát. (Pótlásuk alagcsövezéssel lesz megoldható.) Számos helyen gyökeres változtatásokra volt, ill. van és lesz szükség. A Tiszántúl öntözését szolgáló Keleti- és Nyugati-főcsatorna elvágta a terület mély vonulatán húzódó Hortobágy-Berettyóba vezetett belvizek útját. A szintkülönbségek miatt egyes pontokon búj tatóval kellett megoldani a keresztezést, másutt a vízlevezetés iránya szorult módosításra. A tiszai vízlépcsők hatásterületén a tartósan magas vízállás következtében megszűnt a szabad vízlevezetés lehetősége: mesterséges vízemelésről kellett gondoskodni. A tiszalöki duzzasztás tette szükségessé a bodrogzugi szivattyú- telep megépítését. A kiskörei tározótér körül a korábbi három szivattyútelep teljesítőképességének kiegészítése érdekében, és az ideiglenes szivattyúállások helyett, 11 új, 0,5 — 3 m3/s teljesítőképességű automatikus üzemű szivattyú- telep szolgálja a káros vizek eltávolítását (20.15. kép). A vízlevezető rendszer átalakítása és fejlesztése mellett fontos szerephez jutottak a mezőgazdasági víztározók, a holtágak és egyes halastavak, hiszen jelentékeny hasznos térfogatuk (1977-ben 84 millió m3) révén átmenetileg visszatartható a belvizek egy része, és így, a lefolyás késleltetésével, csökkenthető a vízlevezető rendszerek túlterheltsége. Hangsúlyoznunk kell itt azt a szemléletváltozást, amelyet a korábbi belvízlevezetés helyébe lépett belvízgazdálkodás képvisel. Immár nem a víztől minél gyorsabban és mindenáron való szabadulás a cél, hanem a talaj kedvező vízállapotának a biztosítása. Vagyis egyrészről a valóban káros vizek gyors leve480
