Lászlóffy Woldemár: A Tisza (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982)
III. rész. A szocializmus kora - 20. A szocialista vízgazdálkodás eredményei és célkitűzései a mezőgazdaságban
20.5. kép. Öntözés a tiszaföldvári rendszerben. (VlZDOK, Vizy Zsigmondi felvétele) tözött terület 1964-ben már 187 000 ha t ért el ([9], 18. o.), a határokon túli területekkel, a Tisza-völgy egészét tekintve, tehát már bizonyosan túlléptük a 200 000 ha-t. A tervidőszak utolsó évében, 1965-ben, a csapadékos nyár miatt az öntözésre Magyarországon berendezett terület 73%-án egyáltalán nem öntöztek, és a ténylegesen öntözött terület nagy része is csupán egyszer kapott vizet. Kettőnél többször mindössze a terület 7%-án öntöztek. A tervidőszak eredményeinek értékelése szerint: ,,az üzemek nagyrésze előtt az öntözésről olyan kép alakult ki, hogy az az aszály elhárításának eszköze, nem pedig a magasabbrendű gazdálkodás egyik tényezője.” ([9a], 1965. 54. o.). Örvendetes jelenségként kellett viszont elkönyvelni, hogy ,,az újonnan kialakuló mezőgazdasági nagyüzemek öntözés iránti igényének gyors megnövekedése következtében az időszak elején még ki nem használt, helyi vízkészletekre támaszkodó öntözési lehetőségeket az üzemek 1965-re szinte teljesen igénybevették.” Létrejöttek a hordozható esőztető berendezések hazai típusai (20.6. és 20.7. kép), megindult a tömeges gyártásuk, sőt jelentékeny behozatal is növelte a fejlesztés lehetőségeit. Amíg 1960-ban a Tisza-völgy magyarországi részén az öntözésre berendezett terület 12,2%-án alkalmazták az esőztető öntözést, ez az arányszám 1966-ra 56%-ra nőtt. Növekedett a föld alatti, beépített vezetékű 461
