Lászlóffy Woldemár: A Tisza (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982)

I. rész. Természeti adottságok - 2. A Tisza vízgyűjtő területe

Megváltozik a sorrend, ha azt vizsgáljuk, hogy hogyan viszonyulnak ezek az értékek a Tisza vízgyűjtőjének a beömlésűk helyén mért területéhez. Relatív nagyságát tekintve ugyanis a Visó kerül az élre, amelynek a vízgyűjtője 25%-kal nagyobb a befogadóénál. Nem marad el mögötte sokkal a Szamos sem, amely a Tiszáénál 20%-kal nagyobb területet kapcsol be a vízrendszerbe. Minél jobban közeledünk a Dunához, vagyis minél jobban növekszik a tiszai vízgyűjtő, annál kisebb lesz a mellékfolyók vízgyűjtőjének viszonylagos nagysága. Jellemző, hogy a kis Iza ugyanolyan mértékben, 37%-kal, járul hozzá a vízgyűjtő kiterjedésének növeléséhez, mint a Hármas-Körös. A Bodrog vízgyűjtője csupán 38%-a a Tiszáénak, a Marosé 28% és a Sajóé 25%.

A későbbiekben látni fogjuk, hogy a mellékfolyók jelentőségét vízgyűjtőjüknek sem abszolút, sem relatív nagysága nem jellemzi. Jelentékeny szerepe van azonban a vízgyűjtő területek magassági fekvésének, amit egyrészt a terület magassági övezetek szerinti megoszlásával, másrészt az ennek alapján számítható átlagos magassággá.] jellemezhetünk (2.1. táblázat). Ez utóbbi a Zagyva, a Kraszna és a Hármas-Körös vízgyűjtőjének esetében feltűnően alacsony, ami eleve vízszegénységre utal. A Hármas-Körös vízgyűjtőjének magassági megoszlása arra figyelmeztet, hogy a rendszer egyes összetevői igen heves vízjárásúak.

A tiszai vízgyűjtő terület egészének magasság szerinti megoszlását vizsgálva (2.9. ábra), szembeszökő, hogy viszonylag milyen jelentéktelen súllyal mindössze 1%-kal — van képviselve az 1600 m fölötti magashegység. A 200 m alatt fekvő, síkságnak tekinthető terület aránya viszont 46%. A hatalmas síkságot a már a fejlődéstörténet kapcsán említett süllyedékek szegélyezik,

2.9. álra. A Tisza vízgyűjtő területének magassági fekvés szerinti megoszlása. (Somogyi

Sándor [6] nyomán)

47