Lászlóffy Woldemár: A Tisza (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982)
II. rész. A vízügyek múltja - 16. A vízerő-hasznosítás a a Tisza vízgyűjtőjében
16.3. Vízerő-hasznosítás az első világháború után A vízerő-hasznosítás a háború utáni években sem haladt előre. Főként a tőkehiány éreztette nyomasztó hatását: továbbra is a kisebb befektetéssel létesíthető hőerőműveké volt az elsőség. Sőt, a könnyen szállítható, folyékony tüzelőkkel működő belső égésű motorok gyors térfoglalása következtében számtalan kis vízimalom szűnt meg. A gazdasági fejlődéssel együtt növekvő energiaszükséglet kielégítésében ezért a vízerő részesedése fokozatosan visszaesett. Magyarország 1920. évi energiatermelésének is csak 0,2%-át adták a vízerőművek, 1928-ra pedig 0,13%-ra csökkent az arány [21]. Az országos energiaelosztó-hálózatok kialakítása, a hőerőművekkel való együttműködés és a kölcsönös kisegítés lehetősége révén, jelentős lökést adhatott volna a vízerő-hasznosításnak, ez azonban még a harmincas évek derekán is csak a kezdetén állt. Magyarország területén a világháború utáni években 1938-ig egyetlen vízerőmű sem épült, és nem tudunk ilyenről a tiszai vízgyűjtő romániai és jugoszláviai részén sem. (Az utóbbin a domborzati viszonyok miatt erre lehetőség sem volt.) Csehszlovákiai adatok szerint Kárpátalján 1923-ban 3000 lóerőt (2,2 kW) képviselt a kihasznált vízerő [22] és az 1930. évi összeírás is ugyanennyit, 3013 lóerőt mutatott ki [23]. A Szlovákiára vonatkozó adatokból a tiszai vízrendszerbe eső részre a részletek ismeretének hiányában — nem tudnak következtetni. Említésre méltó változások azonban ott sem lehettek, hiszen nagyobb beruházásokat csak az 1931. évi 50. törvénnyel megteremtett vízgazdálkodási alap tett lehetővé. Végül is a II. világháború kitöréséig csupán három vízerőművel gazdagodott a tiszai vízrendszer. Kettő az Ung, a harmadik a Hernád vízerejét hasznosítja. 16.7. kép. Az Ung folyó nevickei (Nyevickoje) duzzasztóművé az árapasztó és hordalók- lebocsátó zsilippel. Épült 1937-ben. (Iliéi Vilmos felvétele, 1942) 375
