Lászlóffy Woldemár: A Tisza (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982)
II. rész. A vízügyek múltja - 16. A vízerő-hasznosítás a a Tisza vízgyűjtőjében
16. A VÍZERŐ-HASZNOSÍTÁS A TISZA VÍZGYŰJTŐJÉBEN 16.1. A vízimalmok kora A Szent Gellértről szóló középkori legenda nemcsak a kézimalmot forgató szolgáló magyar nyelvű énekére hívja fel a figyelmet, és lett ezáltal egyik fontos nyelvtörténeti dokumentumunk. Mikor a XIV. fejezetben elmondja, hogy a püspök .,az éjnek közéjpső táján malomnak zörgését hallotta, jóllehet egyébkor ama helyen malmot nem látott,” ilyenek létezéséről tanúskodik, és éppen a Tisza vízgyűjtőjében, hiszen Szent Gellért Marosvár (Csanád)1 első püspöke volt [1]. Azok a malmok, amelyekre a szöveg utal, lehettek természetesen állati erővel működtetett szárazmalmok is, de a latin nyelvű középkori oklevelekben magyar nevükön említett vízikerekek, és főként a felül- és alulcsapottak megkülönböztetése mégis alátámasztja azt a feltevést, hogy hazánkban már a XI. században voltak vízimalmok [2]. A szóban forgó, a XIII. és a XIV. századból való oklevelek ugyanis a népnyelv immár általánosan elterjedt, közismert szavait idézik2 és (dunai) hajómalomról is van 1292-ből származó írásos emlékünk (uo., 36. o.). A középkorban az „ingyen” dolgozó vízimalmok már sokkal elterjedtebbek, mint a szárazmalmok, szélmalmokat pedig csak a XVI. században kezdenek építeni ([3], 182. o.). Az eleinte csupán gabona őrlésére használt vízi erőt a gazdasági fejlődésnek megfelelően fokozatosan a legkülönbözőbb ipari célok szolgálatába állítják. A lisztelő malmok mellett vannak só- és paprikaőrlők, és megjelennek a különféle szakaszos mozgású kölyűk (posztóványolók, kender-, len-, köles-, cser- és máktörők, olajütők, puskaportörők, papíroskészítők) és kalapácsok (érczúzók, hámorok), majd a fűrészmalmok (uo., 23. o.). A tiszai vízgyűjtőre vonatkozó legrégibb adat kettős használatú malomra vonatkozik. Egy bizonyos Miklós lovag 1249. évi végrendelete említi a Gömör- ben, Ronogocmezőn (?) levő malmot ([2], 60. o.), amelynek „egyik kereke ványolásra (a másik nyilván gabonaőrlésre) szolgált” (cuius una rota cryseum pannum pilet). Posztóványoló malmok voltak — egy 1449. évi oklevél szerint — a Laborcon is. Csertörőröl van szó egy Nagy Lajos királytól származó 1366. évi adománylevélben, amely a Szamoson álló malmot a kolozsvári Szent Erzsébet Kórháznak juttatja. Fűrészmalomva vonatkozó adatunk 1435-ből van a Tapoly menti Bártfáról (Bardejov). A Torda-Aranyos megyei Járabányával (ma Bái§oara) kapcsolatos a legrégibb érczúzóra utaló feljegyzés, 1474-től [2]. Felsorolásunkból kitűnik, hogy a XIV—XV. században a Tisza vízgyűjtőjének egész területén fontos szerepet játszottak a vízimalmok.
