Lászlóffy Woldemár: A Tisza (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982)
I. rész. Természeti adottságok - 2. A Tisza vízgyűjtő területe
0 1 ____2 e zer km2 E 2.5. ábra. A Zagyva vízgyűjtőjének felépítése Tárná (F = 2116 km2, L = 105 km), amelynek vízgyűjtője a Zagyvával való egyesülésénél gyakorlatilag ugyanakkora, mint a befogadójáé (2082 km2). A továbbiakban még a síksági jellegű Tápió (F = 898 km2, Ij — 59 km) táplálja a vízrendszert. A Zagyva-toroknál D-nek fordul a Tisza, és ezt a Dunával párhuzamos irányt megtartja egészen a torkolatáig. Ny felől a Duna—Tisza közi homokhát kíséri, ahonnan számottevő vizet nem kap. Annál jelentősebb a torkolattól 243 km távolságban beömlő Hármas-Kőrös. A Körösök (Crisuri) vízgyűjtője, kiterjedését tekintve, a második helyen áll a Tisza mellékfolyóié között: 27 537 km2-nyi terület vizeiből táplálkozik (2.6. ábra). A hálózat gerincét a Bodroghoz hasonlóan legyezőszerűen összefutó öt vízfolyás alkotja: a Fehér-, a Fekete- és a Sebes-Körös, továbbá a Berettyó és a Hortobágy-Berettyó, amelyek közül az első négy az Erdélyi- szigethegység nyugati lejtőiről kapja vizét, míg a legutolsó már a tiszántúli síkság vizeit vezeti le. Az Erdélyi-szigethegység főtömegét alkotó Bihar hegység (Munfii Bihoru- lui) legmagasabb kiemelkedése az 1849 m magas Nagy Bihar (Gurcubáta), de nem sokkal alacsonyabb az É-i végén álló Vigyázó (Vládeasa) sem: 1838 m. A Nagy-Bihar Ny-i oldalán, 1460 m-en ered a Fekete-Körös (2.10. kép, román neve Crisul Negru), délebbre, az Erdélyi-Érchegység (Munlii Melaliferi) lejtőin, 980 m-en a Fehér-Körös (Crisul Alb, 2.11. és 17.2. kép). Az előbbinek legjelentősebb mellékvize jobbról a Hollód (Holod, F = 549 km2, L = 60 km) és balról a T ő z (Teuz, F = 1166 km2, L = 100 37
