Lászlóffy Woldemár: A Tisza (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982)

II. rész. A vízügyek múltja - 9. Az első vízi munkálatok és a Tisza-szabályozás megalapozása

57. o.). A Bereg és Ung megyére terjedő szakasz felvételével megbízott Bu- dinszky János a töltéseknek a parttól mért távolságát is megadja 50 ölben, hogy ,,a vízáraknak biztosabban ellenállhassanak”.

A gróf Károlyi Antal kir. biztossága alatt Szatmár megyében végzett munkákat vezető Mezeő Cyrill keze alól 1785-ben került ki a Tisza Tisza- újlak és Vásárosnamény közti szakaszának szabályozási terve, amely — a felvételre vonatkozó általános utasítás értelmében — a Tisza—Szamos közének vízrendezésére és az akkor még a Szamos vízgyűjtőjébe tartozó Ecsedi-láp lecsapolására is kiterjed (uo., 57. o.).

Említsük meg végül a II. József rendeletétől függetlenül keletkezett korabeli tervek közül Bállá Antal 1791. évi Duna—Tisza-csatorna tervét és a Kiss József tervezte Ferenc-csatornát, amely 1793-ban már az építés megindulásáig jutott el.

A továbblépésben jelentékeny szerep jutott az 1790—91. évi országgyűlés által kirendelt ,,kereskedelmi, harmincadi, s közgazdászat iránti küldöttségnek” (lásd az 1790/91. évi LXVII. törvénycikket). A csatornák és folyók szabályozásának ügyeiben is illetékes küldöttség munkájában követként részt vevő báró Vay Miklós tábornok — maga is hadmérnök — javaslatot dolgozott ki a vízi utak fejlesztésére,6 aminek alapján 1802-ben a Tisza-völgy vízszabályozásának királyi biztosává nevezték ki ([15], 59. o.). A kereskedelmi küldöttség fáradozásainak eredményeként született meg az 1807. évi XVII. törvénycikk ,,a magánosok költségén teendő vízi művekről”, amely az érdekeltek többségének elhatározását a kisebbségre is kötelezővé tette és így utat nyitott a több megyét érintő munkálatok tervének kialakításához. A küldöttség javaslatára történt az addig főként megyei mérnökökre támaszkodó Építészeti Igazgatóság újjászervezése, amelynek 1811-től három osztálya volt, s közöttük legtekintélyesebb a hajózási (vízügyi) osztály (Departementum navigationis). (Uo., 73. o.)

Az igazgatóság munkásságának eredményességét az ún. Só-alap létrehozása biztosította (1815), amelyet József nádor a só árának felemelésével, vagyis egy általános fogyasztási adó bevezetésével teremtett meg.

1816-ban rendkívüli árvíz sújtotta a Tisza-vidéket, amely pusztításával országos elkeseredést váltott ki. A vízkároktól szenvedő országrészek általános szanálásának előkészítése immár halaszthatatlan volt. Elsőként a Körösök és a Berettyó völgyét vették fel Híjszár Mátyás vezetésével, 1 : 36 000, tehát tervezésre alkalmas méretarányban. HuszÁRnak az ötéves munka befejezéséről 1822-ben készült beszámolója — amelynek címlapját a 9.3. képen mutatjuk be — nemcsak részletes vízrajzi leírását adta a területnek, hanem kifejtette a szabályozás alapelvét is, és főként: hangsúlyozta, hogy az eredményes munka feltétele a befogadó Tisza szabályozása [4].

Huszár jelentéséből kitűnik, hogy a Körösök vízgyűjtőjének alföldi részén a helyi lakosság — minden bizonnyal már a XVIII. század második felében is — a rengeteg ér felhasználásával számos csatornát létesített, amelyek részben a közlekedést, részben a vizek levezetését szolgálták. Átvágások is készültek, és egyes helyeken töltéseket emeltek a víz kiáradásának megakadályozására.

,,A Berettyó és a Nagy-Körös (Hármas-Körös) között, Mező-Túr határában két összekötő csatornát ástak ki, részben a hajózás érdekében, amit helyi elrendezésük is tanúsít. Ezeken a csatornákon sok kanyart átvágtak, mert így a hajózás útja rövidebb”

196