Lászlóffy Woldemár: A Tisza (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982)
I. rész. Természeti adottságok - 6. A felszíni vizek minőségi jellemzői
déli lejtőiről a Zagyvába siető Tárná vízmosásokban ugyancsak bővelkedő vízgyűjtőjéről sokévi átlagban 758 g/m3 érkezik a verpeléti szelvénybe. Egyes években még nagyobb töménységet is észleltek, pl. az 1963. évi érték Ver- pelétnél 1457 g/m3 volt. A tavak és tározók ülepítő medenceként hatnak. Jellemző, hogy a nagybányai (Baia Maré) iparvidéken, a Fernezely (Firiza) völgyében létesült szurdoki (Strímtori) tározó alatt az átlagos töménység csupán 38 g/m3 [3]. Hasonlóan kicsiny a vulkáni és kristályos kőzetű vízgyűjtőkről eredő vizek hordalékossága is. Az átlagos töménység különben leszállhat egyes években a sokévi átlag felére- harmadára, és elérheti annak 2 3-szorosát is. A mellékfolyók másodpercenkénti hordalék hozama természetesen jóval kisebb a Tiszáénál, hiszen kisebb a vízgyűjtő területük és kevesebb a vizük. Az élen azonban nem a Maros jár, ahogy a vízhozamából ítélve gondolnánk, hanem a Szamos, ami a vízgyűjtő földtani felépítésével függhet össze. A Tisza 15 millió tonnányi évi átlagos hordalékszállításából a Szamos 4,3 millió, a Maros 2,7 millió, a Körös mintegy 1 millió tonnával részesedik. A Tiszabecs feletti vízgyűjtőről kereken 1 millió tonna érkezik. A többit — 6 millió tonnát zömmel a Bodrog, a Sajó és a Zagyva hozza. Az évi átlagos hordalékszállítást (t/év) a mérési szelvényhez tartozó vízgyűjtő területtel elosztva megkapjuk a fajlagos hordalékképződést (t/km2 • év). Ebből, figyelembe véve az iszap köbméterenkénti tömegét (~ 1,8 t/m3), meghatározható a területegységről évente lehordott talaj mennyiség (m3/km2 • év), ill. a lepusztulás mértéke: annak a képzelt talajrétegnek az átlagos vastagsága (mm), amelynek térfogata az évente erodált földmennyiséggel egyenlő. Az irodalomban akadnak példák, amelyek a fajlagos hordalékképződést és a lepusztulás mértékét térképen, izometrikus vonalakkal szemléltetik. A hordalékképződést és -szállítást befolyásoló tényezők sokasága és változatossága, de még inkább az adatok megbízhatóságáról mondottak miatt, ilyen térkép szerkesztésére nem vállalkozunk, csupán arra mutatunk rá, hogy a tiszai vízgyűjtő felszínéről évente átlag 100—120 l/km2 anyagot hord le a víz, ami kereken 0,06 mm-es talajréteg lepusztulásának felel meg. 6.3. A vizek kémiai jellege [3, 6—11] Vegyileg tiszta víz (H20) a természetben nincs. Már az esővíz is felvesz útjában bizonyos idegen anyagokat, elsősorban a levegőben mindig jelenlevő szén-dioxidot (C02), amelytől szénsavas lesz. Az ily módon megnövekedett oldóképességű víz kémiai jellege azután részben a felszínen, részben a felszín alatt a legkülönbözőbb szerves és szervetlen anyagokkal érintkezésben megtett útja során tovább módosul. A kémiai összetételt egyrészt a vízgyűjtőt felépítő kőzetek oldhatósága, az érintkezési felületek nagysága, az érintkezés időtartama, a hőmérsékleti viszonyok és az áramlás dinamikája szabja meg (a „vízgyűjtőbe” itt a megfelelő felszín alatti rétegeket is beleértve). Másrészt döntő tényezők a felszínnek az évszakok szerint változó állapota, a szerves anyagok lebomlását befolyásoló időjárási és biológiai tényezők, és nem utolsósorban az emberi tevékenység révén a vízbe jutó szennyező anyagok. Végül 9* 131
