Lászlóffy Woldemár: A Tisza (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982)
I. rész. Természeti adottságok - 5. A felszíni vízkészlet és a vízjárás
KÖRÖSÖK 5.3c ábra. Az évi közepes vízszállítás alakulása a Körösökön és a Maroson eredetüktől a torkolatig átlag felére, de nedves esztendőben meghaladhatja a kétszeresét is. A kisebb mellékfolyók évi vízszállítása még nagyobb mértékben ingadozik. A vízszállítás éven belüli ingadozásában, az időjárás ritmusának megfelelően, bizonyos szabályosság uralkodik. Az egyes hónapok vízhozamának sokévi átlaga az átlagév vízjárását írja le, amely a tiszai vízgyűjtő néhány jellegzetes szelvényében az 5.4. ábra szerint alakul. Általánosságban megállapítható, hogy a Tisza vízgyűjtőjében a tavaszi hónapok a legbővebb vizűek. Azokban a vízgyűjtőkben, amelyekben nincsenek, vagy jelentéktelen arányban vannak képviselve a magas hegyek, a hóolvadással kapcsolatban már márciusban bekövetkezik a maximum (jellegzetes példa a Zagyva és a Berettyó). A nagyobb kiterjedésű vízgyűjtőkben elhúzódik az olvadékvizek összegyülekezése úgy, hogy a vezető szerepet április veszi át (pl. a Tisza szolnoki és szegedi szelvényében). Hasonló a helyzet ott, ahol a magas- hegység hótakarója még áprilisban, sőt májusban is bőségesen táplálja a lefolyást (így a Tiszán Tiszabecsnél, továbbá a Szamoson és a Maroson). A domborzat tárgyalásakor rámutattunk, hogy a Tisza vízgyűjtőjében nincsenek a tartós hó határa fölé emelkedő csúcsok, sőt a magashegység kiterjedése is jelentéktelen. A hótakaróban tárolt vízkészlet lefolyása után tehát rohamosan csökken a folyók vízszállítása, — minél kisebb a vízgyűjtőjük, 102
