Lajkó István - Tasnádi Róbert: A tógazdasági haltenyésztés alapjai (Agroinform Kiadó, Budapest, 2001)
7. A halastavak lehalászása
kát. Ekkor már a halak egy része az áramló vízzel együtt a külső halágyba juthat. Amikor a tó vízszintje már alacsony, akkor a halaknak azt a tulajdonságát használják ki, hogy a hal mindig az áramló vízzel szemben úszik („szökik”). Ilyenkor a halágy felőli oldalról frissítővizet kell a tóba engedni. Az alacsony, oxigénben kissé szegényes vízben lévő hal érzékeli az áramlást, és ha az nem túl erős, akkor magától beúszik a közös halágyba. A jól megépített közös halágyba a halállomány 80-95%-a is beszöktethető. Ha egyszerre nagyobb tömegű halat sikerült a közös halágyba szöktetni, akkor célszerű a kitermelésükig a műtárgyba visszahelyezni a halrácsot, nehogy a halágyban lévő állomány a tóba vissza tudjon jutni. Az oxigén utánpótlásáról pedig a táplálócsatornából engedett frissítővízzel lehet gondoskodni. A közös halágyba szöktetett halak hagyományosan kerítőhálóval vagy gépi berendezéssel foghatók meg. A tanya kihúzása és kezelése. A háló két szárnyát párhuzamosan kell kiszedni. Egy-egy hosszúszárú csizmába vagy vízhatlan ruhába öltözött halász a két oldalon az alin fenékre szorítását végezze, hogy az egyre inkább összeszoruló hal ne tudjon a háló léhése alá kerülni. A tanyát csak annyira szabad összeszorítani, hogy a szákos tudjon halat merni, de a halaknak valamennyi mozgásterük maradjon a tanyában, mert így a stresszhatásokat könnyebben el tudják viselni. A léhés nem feküdhet a halon, ezért a paráskötelet kitűzőkarókkal ki kell akasztani. A tanya kihúzása után a legelső feladat az igen értékes, de oxigénigényes süllő kiszedése a hálóból. Ezt a munkafolyamatot rendszerint kézzel, vagy alulról nyitott anyaszákkal kell elvégezni. A tanyából összeszedett süllőt haladéktalanul tartóhálóba vagy szállítójárműre kell rakni. Ha a tanyahúzás jól sikerült, akkor a hálóban lévő több tonna vagy vagonnyi hal oxigén utánpótlásáról is gondoskodni kell. Ennek az a legolcsóbb és legegyszerűbb módja, hogy a tanyán keresztül gravitációs úton vizet áramoltatnak keresztül. Ha erre nincs lehetőség, akkor kisebb teljesítményű szivattyút kell alkalmazni. A halászmester feladata, hogy időnként a léhést körben megemelgesse, ezáltal a háló alján megszorult halak is oxigénben gazdagabb zónába kerülnek. A halak kitermelése a tanyából. A megfogott halak gyors és szakszerű kitermelése jól megszervezett munkát igényel A halak között a hálóban egy vagy két száko- ló áll megfelelő védőruhában, aki, vagy akik a halat kosárba vagy közvetlenül a válogatóasztalra szákolják. Vannak olyan helyi megoldások is, hogy a kiszákolt halat egy házilag szerkesztett hal-kiemelőgép kosarába öntik. Az ilyen egyszerű kezdeményezések a lehalászat munkáit jelentősen könnyítik és gyorsítják. A szákolók mellé egy-egy segítő személyt is be kell osztani, akik a szák kiborításában segítenek. Az egész lehalászat során szem élőt kell tartani a kíméletes bánásmód jelentőségét. A halászatkor sérült, megnyomódott és tartósan oxigénhiányt szenvedett halak nagy része a teleltetőkben el fog pusztulni! Az utóbbi évtizedekben elterjedt a műanyagból készült halas kosarak alkalmazása. Ezek a kosarak a sima felületük és a jó kiképzésük miatt nem törik a halat. Helyenként - főleg kisebb tógazdaságoknál - még vesszőből kötött olcsóbb kosa164
