Kriska György: Édesvízi gerinctelen állatok. Határozó (Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt., Budapest, 2008)
Gyűrűsférgek – Annelida
GYŰRÜSFÉRGEK - ANNELIDA Füles férgecske Troglochaetus beranecki Egyszerű testfelépítésük miatt korábban primitív kevéssertéjü- nek tekintették őket, de a nyereg hiánya és más szervezettani sajátságaik miatt a mai vélemények szerint a gyürűsféreg-evolú- ció egy korai ágát testesítik meg. A soksertéjűek (Polychaeta) osztályába túlnyomórészt tengeri fajok tartoznak, amelyek közül egyes fajok a 3 m-es testhosszúságot is elérik. Jellemző rájuk a különnemü szelvényesség és a helyváltoztatásukban fontos csonklábak. Édesvízben előforduló különleges fajuk a barlangi vizekben és talajvízben élő füles férgecske (Troglochaetus beranecki). A mindössze 0,7 mm-es soksertéjű teste 7 szelvényből áll. Elülső testrészén kanálszerű tapogatók vannak, a hasoldalát esi Hók borítják. A piócák vagy nadálvok (Hirudinea) alosztályába ragadozó és élősködő gyűrűsférgeket sorolunk. Igen sok egyforma gyűrűből álló testükön nem találhatók serték. A gyűrűk határai nem jelzik egyértelműen a szelvényhatárokat, mert egy szelvény több gyűrűből áll. A piócák jellegzetes szerve a testvégi szívókorong, amellyel az aljzathoz rögzítik magukat araszoló mozgásuk közben. Számos fajuknál (halpióca, orvosi pióca) a szájnyílás körül is megfigyelhető egy szívókorong, amely a táplálkozásban vesz részt. Mozgásszervük a bőrizomtömlő, amelynek segítségével az araszoló mozgáson kívül egyes fajok kígyózó úszásra is képesek. A Branchiobdellida rendbe tartoznak a piócagiliszták (Branchiobdellidae) (97/3.). A tízlábú rákokon élősködő férgek teste csupán 14-15 szelvényből áll. A rákok vékonyabb kutikulával borított testfelszínén fogazott állkapcsaikkal ejtenek sebet. Tavasszal, a rák peterakásának idején a piócagiliszták is lerakják apró fehér petéiket gazdájuk páncéljára. A piócagiliszták egyes sajátságai átmeneti jelleget mutatnak a kevéssertéjűek felé, ezért korábban rendszertanilag közéjük sorolták őket. Az ormányos nadálvok (Rhynchobdellida) rendjébe gerinces állatok vérét szívó és puhatestűekkel táplálkozó piócák tartoznak. Jellegzetes szervük az elülső szívókorongon keresztül ki- ölthető szúró ormány, amely a táplálék felvételében vesz részt. Az ormányos nadályok rendjébe soroljuk a halpiócafélék (Piscicolidae) és a csigapióca-félék vagy lapos nadályok (Glossiphoniidae) családját. A halpiócafélék családjába megnyúlt testű halélősködők tartoznak. Gyakori fajuk a 6 cm-es testhosszúságot is elérő közönséges halpióca (Piscicola geometra) (99/4.), amelynek a feji részén és a testvégén is egy-egy jól fejlett szívókorong van. Nyugalmi helyzetben az állat testvégi tapadókorongjával vízinövényekhez rögzíti magát, és kinyújtott testtel köröző mozgást végez. Amint egy hal testéhez ér, elengedi az aljzatot, és rátapad a zsákmányra. Szivásuk helyén a seb gyakran elfertőződik, ami a hal pusztulásához vezethet. Ezért halastavakban túlságosan elszaporodva jelentős károkat okozhatnak. 98
