Kriska György: Édesvízi gerinctelen állatok. Határozó (Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt., Budapest, 2008)

Puhatestűek – Mollusca

Később letelepedve rögzítik magukat valamilyen szilárd aljza­ton, ahol befejeződik fejlődésük. A csillés lárvaalak is segíti a faj elterjedését, de ennél jóval na­gyobb jelentőségű a kifejlett kagyló helyhez kötött életmódja, amelynek eredményeként a vízi járműveken megtelepedett álla­tok igen nagy távolságokra juthatnak el. Az édesvizek 25 mm-nél mindig nagyobb kagylói a folyami (Unió) (81/20., 93/39—40.) és tavikagylók (Anodonta, Pseudanodonta) (93/38.). Az elnevezésük megtévesztő lehet, hi­szen mindkét csoportban találunk álló- és áramló vízben élő fajo­kat. A folyami kagylók héja megnyúlt, kidomborodó és vastag falú. A héjakon jól fejlett kiemelkedés, a búb figyelhető meg. A kagyló zárókészülékében fogak és bemélyedések vannak. A tavikagylók héja vékonyabb falú, kevésbé kidomborodó. Ez utóbbi fajok héjának zárószerkezetében nem találunk foga­kat. A folyami (Unió) és tavikagylók (Anodonta) ősszel terme­lődő gyakran több százezer petéjéből kagylólárvák kelnek ki, amelyek tavaszig a kagyló belsejében fejlődnek. A kiszabaduló lárvák a héjukból kinyúló 2 mm-es ragadós fo­nállal hozzátapadnak egy hal testfelszínéhez, majd betokozódva ennek bőrében néhány hétig a hal szövetnedveivel táplálkoz­nak. Ezt követően elhal fölöttük a bőr, és a kis kagylók leesnek a halról. Ezután az aljzatra süllyedve megkezdik önálló életüket. Hazánkban védett fajaik a lapos tavikagyló (Pseudanodonta complanata) és a tompa folyamikagyló (Unió crassus). A gömbkagyló (Sphaerium) (81/22., 95/41-42.) és borsó­kagyló (Pisidium) fajok (95/42.) héjuk alakja miatt kapták ne­vüket. A többnyire sárgás, fehéres héjú állatok ritkán nagyob­bak 25 mm-nél. Többségük az iszapban él, de a fiatalabb példányok gyakran ví­zinövényekhez tapadnak. A borsó- és gömbkagylók kisszámú lárvának adnak életet, amelyek héjuk kifejlődéséig az anyjuk költőüregében maradnak. A gömbkagylók szifói hosszúak, egymástól jól elkülönülnek. A kifejlett egyedek héja hosszabb, mint 10 mm. A borsókagy­lók szifói rövidek, összeforrtak egymással. Többségük mérete kisebb, mint 10 mm. PUHATESTŰEK - MOLLUSCA Kagylólárva - Unionidae 80 Festőkagyló Unió pictorum Anodonta anatina Sphaerium corneum Pisidium amnicum

Next

/
Thumbnails
Contents