Kriska György: Édesvízi gerinctelen állatok. Határozó (Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt., Budapest, 2008)
Puhatestűek – Mollusca
PUHATESTŰEK - MOLLUSCA Éles csiga Planorbis planorbis Nagy mocsáricsiga Lymnaea stagnalis Hólyagcsiga Pliysa fontinalis A család másik igen gyakori faja az éles csiga (Planorbis planorbis) (77/14., 89/34.), amelynek héja 18 mm átmérőjű és 4 mm vastag. A ház szájadéka kissé lapított. A külső kanyarulaton körbefutó névadó él a héj alsó felszínéhez esik közelebb. A mocsáricsigák (Lymnaeidae) (77/16.) családba tartozó fajok háza csúcsos és jobbra csavarodó. Legismertebb fajuk az 5 cm-es testnagyságot is elérő nagy mocsáricsiga (Lymnaea stagnalis) (69/3., 91/35.). A tavakban és lassú folyású patakokban gyakori állat héja világosbarna vagy vöröses és kissé áttetsző. Kicsiny tavak és időszakosan kiszáradó pocsolyák lakója a karcsú csiga (Stagnicola palustris) (69/1-2.). A legfeljebb 3 cm-es állat háza a mocsáricsigáéval ellentétben kemény, vastag falú. A mocsáricsigák híres-hírhedt faja a 12 mm-es törpe iszapcsiga (Gaiba truncatula). Ez a csiga úgynevezett „köztigazdája” a laposférgek törzsébe tartozó közönséges májmételynek. A juhok- ban és szarvasmarhákban élősködő féreg külvilágba jutó petéiből nedves körülmények között kel ki az első lárvatípus, amely a vízben úszva keresi fel köztigazdáját, a törpe iszapcsigát. Behatol annak testébe, ahol 100-200 aktív mozgásra képes lárva (cercaria) fejlődik belőle. Ezek a csiga testét elhagyva megtapadnak a vízparti növényzeten, és ott betokozódnak (metacercaria). A „végleges gazdák”, vagyis a juhok és szarvasmarhák a növények lelegelésével fertőződnek meg a mételylárvákkal. A balogcsigák (Phvsidae) családjába balra csavarodó héjú csigák tartoznak. Az Aplexa nem fajainak tojásdad háza karcsú, sokkal keskenyebb, mint a 11-13 mm-es házmagasság fele. A ház utolsó kanyarulata nem kiöblösödő. Egyetlen európai fajuk a nagy balogcsiga (Aplexa hypnorum), amely síkságok és a dombvidékek állóvizeiben él. A Physa és Physella nem fajainak háza tojásdad, zömökebb, az átmérőjük nagyobb, mint a magasság fele. Az utolsó kanyarulat erősen kiöblösödő, a tekercs alacsony. Az áttetsző csigaház felülete fényesen csillogó. A balogcsigák jól megfigyelhető jellegzetessége, hogy a ház egy részét kívülről az élő állat ujjszerű köpenynyúlványai borítják be. Európában az egyetlen őshonos fajuk a síkvidéki patakokban, állóvizekben gyakori 10 mm-es hólvagcsiga (Physa fontinalis) (79/17-18.). Másik szélesen elterjedt fajuk a 16 mm-es jövevény hólyagcsiga (Physella acuta) (91/36.), amelynek háza vastagabb falú és kevésbé fényes, mint rokonáé. 76
