Kriska György: Édesvízi gerinctelen állatok. Határozó (Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt., Budapest, 2008)
Rákok – Crustacea
RÁKOK - CRUSTACEA Közönséges pontytetű A rgulus foliaceus Kagylósrák Ostracoda Az előbbiek a gyors helyváltoztatás, míg az utóbbiak a zsákmányszerzés szervei. Ragadozásuk során minden, a planktonban előforduló, 1,5 mm-nél kisebb kerekesférget, rákot vagy lárvát megtámadnak. Petéikből naupliuszlárvák kelnek ki, amelyek három vedlés után fejlődnek ki és térnek ragadozó életmódra. A haltetvek (Branchiura) rendjének egyik hazai faja a halakon élősködő közönséges pontytetű (Argulusfoliaceus) (133/34.). A 10 mm-es lapított testű rák a gazdáját úszva keresi fel. Gyors helyváltoztatását 4 pár úszósertékkel borított, hasadt torlába segíti. A pontytetű lábaival egyszerre csapkod, miközben villámgyorsan cikázik ide-oda a víz alatt. Az átlátszó testű állatot nemcsak a vízben úszva nehéz felismerni, hanem a gazda testfelszínén is, mert helyzetét gyakran változtatja a hal síkos kültakaróján. A pontytetű feje összeforrt az első torszelvénnyel fejtort kialakítva. Itt található a két pár csáp, az összetett és naupliuszszemek és a tűhegyes szúró-szívó szájszerv. A pontytetű bármilyen édesvízi hal parazitája lehet, és gyakran nemcsak a testfelszínen, hanem a száj üregbe bemászva szívja gazdája vérét. A síkos hal testén a csápokat és a hátpajzsot borító apró horgokkal és két nagy szívókoronggal rögzíti magát. A fejtort a torszelvények és egyetlen potrohszelvény követi, amely egy kétlebe- nyű lemezben végződik. A legtöbb édesvízi ráktól eltérően a pontytetűfélék nem hordozzák magukkal a petéiket, hanem a megtermékenyítés után kövek vagy vízinövények felszínéhez tapasztják ezeket. A petéből kibújó, a kifejlett alakhoz hasonló fiatal állatok szüleik életmódját követik. A kagylósrákok (Ostracoda) (127/27., 137/41.) édesvizekben és tengerekben egyaránt előfordulnak. Szinte mindig megtaláljuk őket a vízlevezető árkokban, tavakban, pocsolyákban és esővíztároló edényekben. A 0,2-7 mm-es állatok legtöbbször a vízinövények között úsznak, vagy az aljzaton másznak. Testüket teljesen beborítja a fej hátulsó részéből kiinduló bőrkettőzet, amelybe jelentős mennyiségű mész (kalcium-karbonát) rakódik. Nagy mésztartalmú vázuk jól fosszilizálódik, ezért a korábban élt kagylósrákoknak fontos szerepük van a letűnt földtörténeti korok ökológiai viszonyainak feltérképezésében. A héj alakja kevés változatosságot mutat, legtöbbször ovális, babszem alakú. A felületén finom mintázat lehet, gyakran apró szőrök borítják, és nincsenek rajta növekedési vonalak. A kagylósrákok ha fenyegetve érzik magukat, visszahúzódnak összezáruló héjuk belsejébe, ahol a száraz időszakokat is képesek átvészelni. Fejre és törzsre elkülönülő testükön nem ismerhető fel a szelvényezett- ség. A fej 5 pár végtagot hordoz, amelyek közül a két pár csáp alakítja ki egyenletes úszásukat. 126
