Kozák Miklós - Sabathiel József: Vízfolyások rendezése és hasznosítása 2. Vízfolyások hasznosítása (Tankönyvkiadó, Budapest, 1980)
11. Vízerőhasznosítás
11. VÍZERŐHASZNOSÍTÁS A vizerőhasznositás feladata a vízben rejlő potenciális-helyzeti-energia hasznosítása úgy, hogy megfelelő létesítményekkel, berendezésekkel a viz potenciális energiáját villamos energiává alakítjuk át. Azokat a műszaki létesitményeket, melyeknek segítségével a viz potenciális energiáját villamos energiává alakítjuk át vizerőtelepeknek nevezzük. Részben a tananyag korlátozott terjedelme, részben a hazai vizerőhasznositás szűkös lehetősége miatt e helyen csak a vizerőhasznositás néhány alapfogalmával és a fontosabbvizerőtelepek vázlatos ismertetésével foglalkozunk. A műtárgy ágazatos hallgatóka vizerőhasznositás néhány alapkérdésével még tovább foglalkoznak az ágazatos tárgy keretében. A vizben felhalmozódó helyzeti energia forrása a Nap. A napsugárzás tartja fenn a természetben a hidrológiai körfolyamatot, amelynek során a Föld felszínéről, különösen a melegégövi tengerekből, nagy mennyiségű viz párolog el, és emelkedik a magasba, miközben helyzeti energiát nyer. A páradús levegő a magasban lehűl, a viz kicsapódik és lehull a Földre. Helyzeti energiáját ezzel ismét elveszti: részint a lehulláskor, részint a Földön. A felszínre jutó csapadékvíz egy része beszivárog a talajba, másik része pedig patakká, folyővá, folyammá egyesülve jut vissza a tengerbe, hogy onnan folytassa körforgását. A viz tehát soha ki nem merülő, mindig megújuló energiaforrás. A vízgazdálkodás rendjében a vizerő-hasznositást az ipari jellegű vízhasznosítások közé soroljuk, ami az energiatermelés során a vizet felhasználja, de el nem fogyasztja, sőt minőségében sem változtatja meg. A vizerőhasznositás lehetséges önállóan és más vízhasznosítással összekapcsolva, komplex módon. 272
