Kozák Miklós - Sabathiel József: Vízfolyások rendezése és hasznosítása 2. Vízfolyások hasznosítása (Tankönyvkiadó, Budapest, 1980)
9. Vízlépcsők és műtárgyaik
kJL L A h (9.11) A P Ez tehát azt jelenti, hogy az A ponton a talajba behatoló vizrészecske, minden 1 fm hosszúságú ut megtétele után Ah m]értéket vészit el potenciá-' lis energiájából. elvész. így az F pontig, L A h = h, a teljes Ji potenciál különbség A felhajtó erő szempontjából a műtárgy alaplemezének C és D pontjában uralkodó felhajtó erő a lényeges. Az A és C pont közötti nyomáscsökkenés értéke: (tj + t2) A h mig az A^ és p pont között: h AD + t2 + l) Ah Ha ezeket az értékeket levonjuk a felvizszintből, akkor a felhajtó erő ábra C’ és D’ ordinátáit kapjuk meg (9.19 ábra) melyeket egyenessel összekötve a felhajtóerőábrát kapjuk meg. Lane módosította Bligh módszerét. Szerinte a vízszintes irányban a szivárgási ellenállás kisebb, ezért az L szivárgási hosszúságot úgy határozta meg, hogy a vízszintes szivárgási hosszaknak (1) csak a harmadát veszi számításba: L = t. + C2+T +t3 + t4 (9.12) Lane szerint tehát a függőleges szádfalakra jutó nyomáscsökkenés nagyobb. Ez a 9.18 ábrából is látható: a szádfalak végére lényegesen több potenciál- esés jut mint a gát alaplemezére. Adott talaj esetén, a szivárgási biztonságot megfelelő p szivárgási hosszúsággal vesszük figyelembe: L Ch (9.13) ahol, C - az adott talajra megadott Lane (vagy Bligh) féle állandó (lásd. Vízfolyások l.ben). 142
