Kozák Miklós - Hamvas Ferenc: Vízépítési tapasztalatok (BME Mérnöki Továbbképző Intézet, Budapest, 1982)
38. Dombvidéki tározók árapasztó műtárgyainak tönkremenetele
Az alsó, II. sz. tározó az érkező víz hatására gyorsan feltöltődött. A fe- nékleűritőn át Q = 1 m3/s, az árapasztó műtárgyon mintegy 40 cm-es küszöb feletti vizszinttel Q = 9 m^/s vízhozam folyt át. Az árapasztó műtárgy 15 órás Üzemelése után a surrantó szakasz alsó végén lévő energiatörő fogaknál rongálódás keletkezett (38-3.* kép), amely gyorsan visszarágódő erózióvá fejlődött. A műtárgy berogyott (38-4.* kép), a támfal kifordult a helyéről. Az átszakadt gáton át 0 = 100 rr>3/s becsűit vízhozammal zudult a viz a völgy alsó szakaszára, és itt igen tetemes károkat okozva további veszélyhelyzeteket teremtett. 38.3. A hibák okai A műtárgyak, ezen keresztül a gátak átszakadását több ok együttesen motiválta. Ezek közé sorolhatók a tervezési, kivitelezési és bizonyos értelemben üzemelési hibák is. Az alapvető hiba már a tervezésnél megtörtént. A tervezésnél összesen mintegy 79 m szivárgási úthosszát vettek figyelembe, amelybe beszámították az árapasztó műtárgy 29 m-es hosszát és az elvezető cstorna 50 m-es hosszúságát. A csatlakozási felületeket vízzárónak vették, holott nem voltak azok. Ez az uthossz a számítások szerint éppen megfelelő volt. Súlyos hibának tekinthető, hogy egyrészt a közbenső kiszivárgási helyeket nem vették figyelembe, másrészt az, hogy az oldalirányú vizkilépést figyelmen kivűl hagyva, teljesen irreális szivárgáshidraulikai számításokat végeztek. Az elvezető csatorna 50 m-es hosszúságát egyáltalán nem lett volna szabad figyelembe venni, hiszen a viz oldalirányban kiléphetett. Teljesen nyilvánvaló az is, hogy egy 1,5 m-es bekötő foggal az adott talajviszonyok mellett csak igen csekély szivárgási uthossz növelést lehetett elérni. Hibás megoldás a műtárgy alatti szivárgó épitése, mely lehetővé tette, hogy intenzív szivárgás alakuljon ki és ott kimosást okozzon. Elhibázott volt a szárnyfal és a műtárgy kialakítása és magassága is. A szárnyfal az adott gátanyag mellett az oldalirányú szivárgás ellen nem nyújtott védelmet a viz a műtárgy oldalfala mentén szivárogva, mint konturszivárgás a talajtöréshez hozzájárult. A valóságban kialakult, még 40 cm-t sem elérő nyomáskülönbség önmagában nem okozhatta a műtárgy tönkremenetelét. Itt inkább arról van szó, hogy a gyors vizszintemelkedés a műtárgy alatti talajrétegben és a műtárgy kontúrja mentén oly nagy gradienst hozott létre, ami a műtárgy környezetében hidraulikus talajtörést okozva, a műtárgy gyors tönkremenetelét eredményezte. Ezt bizonyltja az is, hogy a gáttest és a támfal háta között, 1-1,5 m szélességben a gát koronáig hiányzik a talaj, és a vizfelöli oldalon a támfalrészek bedőltek, leomlottak. Tervezési hiányosságnak tekinthető a vízzáró osztőhézag hibás megoldása is, melyet olyan anyagból terveztek, amely törésre, repedésre hajlamos, tehát vizzárási célokra alkalmatlan. Emellett az árapasztó betonszerkezete is vékony volt. A gátak árapasztóját eredetileg a baloldalra tervezték, majd későbbi döntés alapján a jobboldali gátrészen építették meg. Itt azonban részben a természeti adottságok, részben az anyagnyerő helyek miatt az átlagosnál is lazább volt a talaj. - 87 -
