Kovács György: Talajvízkérdések a mezőgazdasági vízgazdálkodásban (Tankönyvkiadó, Budapest, 1972)

1. rész. Általános alapismeretek - 1.4 A talajvíztér hidrológiai vizsgálata és a hidrológiai jellemzők bevonás a ahidraulikai számításokba

A két kijelölt fiiggvénykapcsolat — esetleg szerkezetében is, együtthatóinak értéke azonban minden esetben — maga is függ a pillanatnyilag állandónak tekintett és a természeti adottságokat (kiimát, felszint, növényzetet, talajt) jellemző változóktól.

Vizsgáljuk először a beszivárgásból eredő talajviztáplálás és a talaj- vizmélység kapcsolatát. A felszinen át beszivárgó csapadék (Bp), amit a

teljes csapadéknak (C_s) a felszínről történő elpárolgással (P^), a felszíni lefolyással (R^) és a felszíni tározódással (S^) csökkentett értékeként határozhatunk meg

B =Cs -P, -R, -S . 17-14

F 111

A 7-14. egyenlet szerint két részre osztható, a háromfázisú zónában tározódó és a gravitációs talajvizteret tápláló hányadra.

A magyarországi adottságok jellemzője, hogy az október-április között bekövetkező talajvizfelszin emelkedésnek a kapcsolata a téli félév csapadékával szoros, a talajvizfelszin nyári változása viszont csaknem független a nyári csapadéktól. Csak a felszín közvetlen közelébe emelkedő talajviz- tükör szintje változik meg a nagy nyári esők hatására, ami azt jelzi, hogy a nyári csapadék a 0, 5 ~ 1, 0 m-nél mélyebb tükrü talajviztereket nem táplálja. A téli hónapokban a felszínről történő elpárolgás számítása képletekből — pl. a telítettségi párahiány meghatározott állandóval történő szorzásaként — is megbizhalóbb, mint nyáron, feltehetően azért, mert a téli hónapok során a csapadék sokáig tározódik a felszinen hó formájában, és igy a tényleges párolgás megközelíti a képletekkel jellemzett potenciális evapo- rációt. Az ellenőrző számítások azt mutatták, hogy a 17-14. egyenlet párolgást és tározódást kifejező tagjának összege (P^ + S^) (áprilisban már jelentős tározódás a felszinen nincs ) jól egyezik a téli hónapok számított párolgásával, szóródás alig jelentkezik.

így a téli félév mért csapadékából levonva a számított párolgást, a különbséget kapcsolatba hozhatjuk az év talajvizjárását jellemző görbe emelkedési magasságával (Ubell, 1953; Kovács, 1959/a; 1960). Minden évre meghatározva az összetartozó értékpárokat, olyan pontsort kapunk, amely egyenessel jól kiegyenlíthető (3-14. ábra). Az egyenes iránytangense a vizsgált réteg feszültségmentes hézagtérfogatával arányos, a fiiggőleges tengellyel való metszése pedig akut környezetére jellemző téli lefolyási értéket adja meg, ami negativ érték is lehet, ha sok a területre a felszinen hozzáfolyő csapadék (lefolyástalan mélyterületre telepitett kutak esetében).

A felszinen át a talajba beszivárgó csapadék tározódé és a talajvizteret tápláló hányada közötti arány attól fiigg, milyen nagy a talaj tározőképessége (a vizkapacitás és a holtviztartalom különbségeként számítható hasznos víztartalom) és ez a tározótér milyen mértékben ürült ki a beszivárgási folyamat- 85 -