Kovács György: Talajvízkérdések a mezőgazdasági vízgazdálkodásban (Tankönyvkiadó, Budapest, 1972)
1. rész. Általános alapismeretek - 1.2 A talajvízfelszín fölötti rétegek víztartalmának jellemzése
w % = 100 G -G n o 1-12 G o Minthogy 105 C°-on a kristályvíz és az erősen kötött viz még a halmazban marad, ez a jellemző nem a rétegben lévő teljes vízmennyiséget méri. A meghatározási mód azonban helyesen szolgálja a gyakorlat célját, mert az igy kapott érték ténylegesen az a vízmennyiség, amely a természetben fellépő tényezők hatására mozgásba jöhet. Előfordul, hogy a víztartalmat nem sulyszázalékban, hanem tér fogat - százalékban fejezzük ki. Ez—ha ^ -val jelöljük a szemcsehalmaz száraz térfogatsúlyát, f -vei pedig a viz fajsulyát és az utóbbit egységnek tekintjük — a következő összefüggésből számítható: G -G G G -G W%= 100 -5— - ; = 100 ■ ■ ° =w t • 2-12 T t G / a. ó 0 v 0 o o J o o Meghatározásához tehát a halmaz száraz térfogatsúlyának ismerete szükséges, ezért a gyakorlatban használata kevésbé terjedt el, bár alkalmazása előnyös, mert a hézagtérfogattal azonos jellegű mennyiség, és igy azzal közvetlenül összevethető. Az elmondottak szerint számított víztartalom a mintában a vizsgálat időpontjában volt vízmennyiséget méri, tehát nem a talajok jellegének megkülönböztetésére szolgáló érték, hanem azok pillanatnyi állapotáról ad képet. Ha azonban valamilyen módon rögzített állapothoz kötve határozzuk meg, osztályozásra alkalmas talajfizikai jellemzővé válik. Ilyen állapot jellemző viztartalomértékek a kötött talajok talajmechanikai osztályozására használt folyási (w ) és sodrási, vagy plasztikus határ (Wp), illetve a kettő különbségeként számítható plasztikus index (Jp = w - w ). Ezek, bár önkényesen meghatározott állapothoz — a Casagrande csészében összefolyó, illetve 3 mm-es szállá sodorható anyag képlékénységéhez - tartozó jellemzők, értékük jő segítséget nyújt a rétegek jellegének összehasonlításához. (Jaki, 1944). Hasonlóan önkényesen választott állapotot jellemez a maximális molekuláris vizkapacitás 0j) is> amely a 2 mm vastag, 250 mm átmérőjű és 65, 5 kg/cm^ nyomással terhelt minta maradó víztartalma a konszolidáció bevárása után. Ez a meghatározási mód tulajdonképpen csak közelitő, a tárgyilagos mérést, a vizsgálat ismételhetőségét, az egyéni hiba kiküszöbölését lehetővé tevő eljárás a maximális molekuláris vizkapacitás megállapításához. Lebegyev eredeti megfogalmazása szerint ugyanis ez a jellemző még általános fizikai tulajdonság leírására szolgál, a mintából alkotott telitett oszlopban a gravitációs erő hatására kifolyó viz eltávozása után vissza- 34 -
